Hospice a Korányiban

Civilek és szakemberek összefogásával 2007. nyarán nyílt meg az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézetben egy új hospice osztály.

A mai sajtótájékoztatón Prof. Dr. Strausz János, az intézet főigazgatója bemutatta újságíróknak a palliatív osztály működését, valamint átvette a "Célkeresztben a Tüdőrák" kampány és a Magyar Rákellenes Liga akciójának eredményeképpen összegyűjtött adományból megvásárolt nyomáskiegyenlítő reduktív tartályokat és párásító szerkezeteket.

A magyar hospice mozgalom, az emberi méltóság megőrzését tűzte ki célul az élet végső szakaszába is. Az intézet munkatársai legfőbb értéknek tartják az élet minőségét, ezért céljuk és faladatuk a betegek fájdalmának csillapítása, kínzó tüneteik enyhítése. Az emberi élet egyedi, ez az egyediség jellemzi a haldoklás folyamatát is. Ennek során az intézet betegei mindvégig számíthatnak az orvosok és ápolók segítségére. A hospice munkatársai kiterjesztik a segítségnyújtást a családtagokra is, mint a betegség ideje alatt, mind a gyász időszakában.

Magyarországon évente 40 ezer ember hal meg rákban, másként fogalmazva minden negyedik ember. Ebből 9 ezer tüdőrákban hal meg. Nincs olyan család, akit előbb vagy utóbb ne érintene ez a probléma.

Égetően fontos lenne tehát többet tudnunk az elmúlás pszichológiájáról, misztériumáról, hiszen a halál megváltoztathatatlan, de a hozzáfűződő viszonyunk megváltoztatható. Az egész életünk sokkal kulturáltabb, félelemtől mentesebb, emberibb lehetne, amennyiben hajlandóak lennénk tudomásul venni és elfogadni halandóságunk tényét. Ez többek között belső békénk megteremtésének egyik lehetősége.

Sajnos a gyakorlati tanatológiának még kevés képviselője van hazánkban, de a mozgalom él, és létjogosultsága vitathatatlan. Egy társadalom fejlettségi szintje azon is lemérhető, hogy milyen érzékenységgel bánik haldoklóival.

Míg hazánkban 2001-ben a hospice-szolgáltatásban ellátott betegek száma 1669 volt, addig 2006-ra ez a szám elérte a 4260-at.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra