Horváth Ágnes: fontos, hogy legyen várólista

Az egészségügyi miniszter fontosnak tartja, hogy legyen kórházi várólista és azt minden intézmény vezesse.

"Ne az orvosok zsebében lévő kis füzetke határozza meg, hogy ki mikor jut ellátáshoz végre Magyarországon, hanem minden nyilvánosan történjék" - fogalmazott újságírói kérdésre csütörtökön.

Kiemelte, a törvénymódosítás tavaly július 1-ével született meg, tehát a kórházak előtt azóta ismert ez a kötelezettség, azaz hogy büntetik az intézményeket, ha nem tartják be az előírásokat. Kijelentette: az internetes nyilvánosság fél éve kötelező.

Horváth Ágnes közölte, nem tartja elfogadhatónak, hogy bármelyik kórház azzal érveljen, hogy nem tud megalkotni egy, a várólistát tartalmazó internetes oldalt, miközben a kórházi jelentéseit elektronikus úton küldi a biztosítóknak. Hozzátette: egy nagyon egyszerű táblázatkezelő programmal meg lehet ezt csinálni.

Nem tudja azt elfogadni egyetlen egy kórháztól sem, hogy nem teremtik meg a szabályos várólistákat február 1-ig - tette hozzá. Mint mondta, a szankció ügyében hajlandó a szaktárca türelmi időre. A kórházakat finanszírozási visszavonással fogják büntetni.

Arra a kérdésre, hogy több kórház vezetője is azt állítja, hogy azért nem tudja teljesíteni ezt az elvárást, mert nincs hozzá szoftverük, Horváth Ágnes közölte: kötelező jelentési formátumok vannak, de hogy a várólistát ki milyen programmal vezeti a honlapján, az a saját dolga. Tavaly január közepe óta az Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet honlapján is elérhető volt az a program, amely a várólisták vezetéséhez szükséges.

Szólt arról, hogy már tavaly novemberben hatályba lépett az a szabály, amely a várólista kötelezettségeket csak bizonyos betegségcsoportokra terjesztik ki, és erről az intézmények november óta jelentenek. Az ütemezett betegfogadást illetően a tárca kész arra, hogy egyszerűsítsék a rendszert, ha találnak erre megoldást.

Mint mondta, a várólista-témáról egyeztetést tartott ma a szaktárca, azonban ő az otthon szülésről szóló megbeszélésen vett részt.

Erős András , a váci Jávorszky Ödön Kórház főigazgatója a minisztérium épületében az újságíróknak azt mondta, arról tárgyalnak a szaktárcával, hogy a meglehetősen terhes informatikai jelentési rendszert egyszerűsítsék. A beteg befogadási listáról szólva közölte, hogy arra nem lehetett felkészülni, mert az arról szóló január 23-ai kormányrendelet január 25-én jelent meg a közlönyben és február 1-jétől érvényes.

Az egészségügyi miniszter kérdésre válaszolva közölte, nem tervezik a szmogriadó értékeinek módosítását. Azonban fontosnak tartja: figyelmeztessék az embereket, hogy ne a legzsúfoltabb tömegközlekedési órákban járják a várost.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra