Hol volt a legjobb betegnek lenni 2009-ben?

Tavaly immár ötödik alkalommal választhatták meg látogatóink az év kórházát. Kíváncsi, mely intézményt ítélték a legjobbnak, ráadásul minden eddiginél magasabb átlagos pontszámmal? Most megtudhatja!

"Végre egy kezdeményezés, ami elismeri a kórházakat is. Biztos vagyok benne, hogy egy ilyen lista alapján bárki könnyebben választ majd, ha arról van szó, hogy hol műtsék, gyógyítsák meg" - szerepel egy szavazás kapcsán.

A hagyományteremtő és egyre rangosabbá váló internetes szavazásán éppen azok ítélhetik oda a díjakat, akik nem szakmai oldalról közelítik meg a kórházakat, hanem a beteg, a páciens, a laikus szemével nézik, milyen az ellátás, mennyire felkészültek az orvosok, vagy éppen milyen kedvesek a nővérek. Ez pedig (az eddigi tapasztalatok alapján) legalább olyan fontos lehet, mint egy nívós szakmai cím.

Az önök szavazata, az önök véleménye Az Akárcsak az iskolában, az egyes a legrosszabb, az ötös a legjobb osztályzatot jelentette.

Az egyes kategóriákban igyekeztünk feltérképezni azokat a szempontokat, amelyeket egy beteg vagy éppen a látogatóba érkező hozzátartozó figyelhet, amelyek fontosak lehetnek számára. Az orvos-szakmai ellátás kategória az orvosok munkáját, empátiáját, felkészültségét hivatott osztályozni; míg a nem orvosi segítő személyzet, a nővérek, betegszállítók, gyógytornászok teljesítményét az ápoló- és szakszemélyzet kategóriában lehetett értékelni.

A kórházi infrastruktúra kapcsán az intézmény felszereltségére voltunk kíváncsiak, míg az ellátás kategóriájában elsősorban az étkezések minőségére és mennyiségére, a kényelemre, a kórtermek, várók komfortosságára lehetett osztályzatot adni. Az épületek, kórtermek állapotát, a kórház fekvését, a tisztaságot és rendezettséget a környezet és tisztaság kategóriájában lehetett értékelni.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is október 1. és december 31. között lehetett szavazni. A szavazás menete azonban egy kicsit megváltozott, hiszen a regisztráció mellett nem emelt díjas sms-ben meg kellett erősíteni a leadott szavazatot. Korlátozva volt az is, hogy egy-egy telefonszámról hány szavazat adható le: összesen 10 különböző kórházra szavazhattak a felhasználók, de minden intézményre csak egyszer. Mindezek ellenére sokan, közel négyezren gondolták úgy, hogy "osztályzatukkal" véleményt szeretnének nyilvánítani a magyar egészségügyi intézményekről.

A kórházakkal kapcsolatos, folyamatosan működő pedig bővebben is elmesélhették pozitív vagy negatív tapasztalataikat, tanácsot kérhettek, és kifejezhették a hálájukat, köszönetüket a dolgozóknak.

Kiemelkedő eredmények és az abszolút győztes A korábbi évektől eltérően (és valószínűleg a megváltozott szavazási rendszer következményeként) kiemelkedően magas pontszámokat értek el a kórházak: ami eddig elég lehetett volna a győzelemhez, idén még a top 50-be se juttatta volna be az intézményt.

Meglepetést okozott, hogy az összesített első helyezett mind az öt kategóriában nyert: a 4,2-es átlagosztályzatot ért el.

A harmadik, negyedik és ötödik intézményeknek szintén 4,2 körüli eredményeket szavaztak meg a látogatók. Sőt egészen a 28. helyig kell "visszamennünk", ha 4,2-nél rosszabb átlagot szeretnénk látni... A számok alapján kijelenthetjük, hogy az intézmények megítélése változóban van: a betegek egyre elégedettebbek a kórházi ellátással! Az első öt helyezett közé csak egyetlen vidéki intézmény, a került be.

A kórházak az egyes alkategóriákban igen eltérő helyezést érhettek el: a kellemes környezet vagy a megfelelő technikai háttér ugyanis nem jár együtt feltétlenül a kitűnő ellátással, és az is előfordulhat, hogy épp a legrosszabb körülmények között, a rossz infrastruktúra mellett dolgoznak a leglelkiismeretesebb orvosok és legkedvesebb nővérkék.

Természetesen ezek a számok nem reprezentatívak, és a szavazóink szubjektív véleményét tükrözik. Azonban az eredmények mindenképpen jelzik, hogy hol érzik magukat kellemesebben, biztonságos közegben, "jó kezekben" a látogatóink.

"Segítség a betegeknek, jelzés a kórházaknak" "Az Év Kórháza szavazásnak, akárcsak a HáziPatika.com-nak, az a célja, hogy az emberek többet foglalkozzanak az egészségükkel, tudatosabbak legyenek" - mondta Kocsis Gábor, a HáziPatika.com Kft. ügyvezető igazgatója. "Az eredmények ismerete abban is segíthet, hogy az, aki bekerül az egészségügyi szolgáltatásba, tudatos és felvilágosult legyen, megfelelő információkkal rendelkezzen, tudja, hogy mire számíthat. A szavazáson azonban az emberi tényező és a szubjektív vélemény a domináns."

Az intézmények számára is lényeges lehet, ahogyan a betegeik látják őket. "Az idei szavazás előtt végeztünk egy kis kutatást, melyben a korábbi első helyezetteket kérdeztük meg arról, milyen hatással volt rájuk az, hogy megnyerték a szavazást. Kisebb településeken az egész város tudott erről, együtt örültek az intézmény dolgozóival és vezetőivel. A nagyobb, akár országos kórházaknak is jó alkalom volt a cím arra, hogy a belső és külső kommunikációjában hangsúlyozza, ő volt az év kórháza. Csak rajtuk múlott, hogyan használják fel ezt az elismerést, de a visszajelzések egyértelműen pozitívak" - mondta Kocsis Gábor, majd hozzátette: "Volt olyan megyei kórház, amely emlékérmét bocsátott ki és ajándékozott a dolgozóinak az Év Kórháza cím elnyerése alkalmából."

A szavazás főszervezője a HáziPatika.com volt, az esemény főtámogatója pedig a , amely egymillió forint értékben számítógépeket ajánlott fel a győzteseknek, ezzel is segítve a dolgozók mindennapi munkáját.

Kíváncsi a részletes eredményekre is? Itt megtekintheti a teljes listát!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra