+6° - +16°
Kettős front

Hogyan kell felkészülni egy műtétre?

HáziPatika

Szakértők szerint egy műtétre ugyanúgy fel kellene készülnünk, mint, mondjuk, egy fontos sportversenyre - persze, ennek érdekében más lépéseket ajánlott követni.

Az Egyesült Államok több kórházában tartanak úgynevezett felkészítőprogramokat a betegeknek a rájuk váró műtétek előtt - írja a Washington Post. A lap kiemeli, hogy a mentális és fizikai komponensekből felépülő programok segítenek a pácienseknek, hogy mielőbb hazatérhessenek és felépüljenek, de persze az egyes intézményeknek is hasznosak, hiszen a felkészítőprogramoknak köszönhetően kevesebb ideig kell bent tartaniuk a betegeket, akik kisebb eséllyel is kerülnek vissza valamilyen nem várt komplikáció miatt.

Szakértők szerint a felkészülést már 2-6 hét alatt is sikeresen lehet teljesíteni (a Washington Post említ egy hatnapos programot is), de a 30 nap tekinthető arany középútnak. Persze, nem mindenhol működnek ilyen felkészítő programok, továbbá nem is mindenki engedheti meg magának időbeni és anyagi korlátok miatt, hogy a rá váró operáció előtt részt vegyen ezeken. Nekik nyújthatnak segítséget az alábbi tanácsok, amelyeket - orvosa bevonásával - szinte nyugodtan követhet bárki, ezáltal pedig könnyebben vészelheti át a műtétet és a rákövetkező időszakot.

Lehetőségeinkhez mérten mindenképpen érdemes fejleszteni az állóképességünket műtét előtt
Lehetőségeinkhez mérten mindenképpen érdemes fejleszteni az állóképességünket műtét előtt

Készüljünk fel testileg és lelkileg!

Próbáljuk megérteni magát a műtéti eljárást, legyünk tisztában az előnyökkel és a kockázatokkal! Készüljünk fel rá, hogy valószínűleg lesznek fájdalmaink, és kérdezzünk rá orvosunknál, hogy milyen gyógyulási folyamatra számíthatunk, melyek a várható nehézségek! Ha mégis nyugtalanság vagy szorongás kerítene minket hatalmába, sajátítsunk el meditációs technikákat a panaszok feloldására!

Lélegezzünk!

A helyes légzés segít ugyanis a tüdőnk erősítésében, ami azért is fontos, mert fokozottan véd a légzőszervi komplikációktól. Végezzünk légzőgyakorlatokat, ismerjünk meg új légzéstechnikákat, és az egyik legfontosabb: mielőbb tegyük le a cigarettát!

Mozogjunk!

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a világon minden negyedik ember túl keveset mozog naponta. Részletek itt.

A legtöbb betegben az is megdöbbenést kelt, hogy mennyire fáradt az operáció után. Ennek elkerülése vagy legalább csökkentése érdekében javasolt fejleszteni az állóképességünket. Mindezt a műtét előtt legalább két héttel érdemes elkezdeni, akár napi 20 perc sétával. Emellett a vázizmok (a testtartásunkért leginkább felelős izmok), a karok és a lábak erősítése is segíthet a műtét után mielőbb talpra állni - a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt.


Hidratáljunk és étkezzünk helyesen!

A legtöbb beteg helytelenül táplálkozik és nem fogyaszt elég folyadékot, ezért nagyobb eséllyel léphet fel náluk (főleg az idősebbeknél) delírium, amely következtében tovább kell bent maradniuk a kórházban az operáció után. Ezért a szakemberek szerint kulcsfontosságú, hogy a műtétre váró betegek a beavatkozás előtti 7-10 napban már fokozottan ügyeljenek étrendjükre és a megfelelő mennyiségű folyadékbevitelre.

Forrás: washingtonpost.com

Értékelje a cikket!

Hogy érzed magad? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapotod?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzed most magad fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzed magad?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+10, +16 °C
Minimum:
+6, +11 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt borult lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag