Hogyan él az, akinek minden végtagja lebénult?

Jótékonysági estet rendez 2012. március 11-én, vasárnap este hétkor a Centrál Színházaz Ave-Reha Alapítvány segítségével, amellyel a gerincsérültek szociális helyzetét, társadalmi rehabilitációját kívánja segíteni.

A Centrál Színház 2008-ban nagy sikerrel mutatta be Mégis, kinek az élete? című előadást, amelynek főszereplője, Rudolf Péter egy nyaktól lefelé mozgásképtelenné vált szobrászművészt alakít.

Az előadás próbafolyamatában részt vett Antal Zsuzsa: a karakter hiteles megformálásában nyújtott segítséget Rudolf Péternek.

Zsuzsa ugyanis éppen ugyanazt élte át, amit a darab főhőse, ám vele ellentétben Zsuzsa az életet választotta, és bár nyaktól lefelé mozgásképtelen, otthonában él és dolgozik.

Most azonban az élet úgy hozta, hogy a színháznak kell segítenie Zsuzsának, és azon sorstársainak, akik minden energiájukkal azon vannak, hogy családjuk és barátaik körében élhessenek, és aktív tagjai legyenek a társadalomnak.

"Egy színháznak fontos feladata a társadalmi felelősségvállalás. Színházunk szórakoztató előadásokat visz színre, ám a szórakoztatás sohasem lehet öncélú, annak akkor van értelme, ha rólunk, a valóságunkról szól, ha a nézők továbbviszik magukkal és magukban azt, amit a színpadi élmény adni tud nekik-vagyis a társadalmi párbeszédhez járul hozzá."-mondta el Puskás Tamás, a Centrál Színház igazgatója, az előadás rendezője.

A Centrál Színház minden érdeklődőt szeretettel vár Rudolf Péter és Antal Zsuzsa beszélgetésére, amely az előadás után negyed órával, kb. 21:30-kor kezdődik a nagyszínpadon.

A Centrál Színház társulata ezúton is kéri mindazokat a cégeket és magánszemélyeket, akiknek lehetősége van rá, hogy támogassák az estét akár közvetlen adománnyal, akár az előadásra váltható támogatói jegyek megvásárlásával!

Az Ave-Reha Közhasznú Alapítvány számlaszáma: 11702036-20712356

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: -3 °C

Továbbra is nagyrészt felhőtlen idő várható, majd a késő délutáni óráktól a délnyugati határ közelében már megjelenhetnek magasszintű felhők, de csapadék még nem lesz. A déli, délnyugati szél helyenként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul. Késő estére általában 2 és 7 fok közé hűl le a levegő. A fagyos reggelek miatt érdemes rétegesen öltözködni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra