Hastífusz elleni oltást kaphatnak az árvízi mentésben résztvevők

A Sanofi Pasteur jóvoltából 10 ezer darab hastífusz elleni vakcina érkezett Magyarországra a franciaországi Lyon-ból, melyet a jelenlegi helyreállítási munkában résztvevő hivatásos állomány védőoltására valamint a jövőbeni esetleges katasztrófák elleni védekezésben résztvevők immunizálására kívánnak felhasználni - tudatta a gyógyszergyártó cég.

2 ezer darabot a fokozottan sújtott borsodi régió hivatásos állományi személyzetéhez juttat el az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).

A vakcinák értéke mintegy 20 millió Ft.

A károsultak közvetlen támogatására a gyógyszergyártó cég munkatársainak összefogásával 7,2 millió forint pénzadományt gyűjtött össze a vállalat.

Hasonló események kapcsán létfontosságú, hogy a katasztrófavédelem emberei már a bevetés pillanatában rendelkezzenek a megfelelő védelemmel. Ez különösen fontos, hiszen a mostani árvíznél 3000 kilométeren, közel 10000 hivatásos állományú dolgozó védekezett a gátakon, kitéve magát az esetleges fertőzéseknek.

"Bár jelenleg nincs közvetlen fenyegetés egy újabb árvíz kialakulására, a vakcinákat nagy örömmel fogadjuk, hiszen a jövőbeni egyéb bevetések során is kiemelt fontossággal bír a csapatok megfelelő védettsége" – mondta Káli Sándor, Miskolc város polgármestere.

Az ÁNTSZ az Országos Epidemiológiai Központ szakembereivel egyetemben gondoskodik az oltóanyag megfelelő felhasználásáról, és várhatóan néhány napon belül megkezdődhet az érintett személyek beoltása, amely után mintegy 3-4 éven keresztül rendelkeznek majd védettséggel.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra