Hányszor mosott ma már kezet - a Kézmosás Világnapján?

Október 15-én tartják a Kézmosás Világnapját.

A kezdeményezést három évvel ezelőtt indította útjára több nemzetközi szervezet, köztük az UNICEF, mely a tavalyi évben szervezett először programot hazánkban a Világnap alkalmából. A nemzetközi eseménysorozat célja, hogy felhívja a figyelmet: a szappannal történő kézmosás az egyik legolcsóbb és leghatékonyabb egészségügyi "beavatkozás", amelyet ismerünk.

Így kell kezet mosni járvány idejénTavaly október 15-én 85 országban, 600 ezer iskolában, több mint 200 millió iskolás mosott kezet. Magyarországon több mint 200 iskola közel 50 000 alsós diákja vett részt játékos és felvilágosító iskolai programokban.

Idén is több mint 80 országban tartanak rendezvényeket, Latin- és Közép-Amerikában a Guiness-rekord megdöntésére készülnek egyidejűleg történő kézmosásban. Hazánkban a 7-14 éves korosztály csaknem 10 százaléka, 278 iskola több mint 75000 diákja vesz részt a programban, melynek Kovács Ágnes olimpiai bajnok a védnöke.

A kezdeményezés háttere

A fertőző betegségek 80 százaléka közvetlen fizikai érintkezéssel terjed. A rendszeres, alapos kézmosás hiánya miatt kialakuló fertőzések (hasmenés, tüdőgyulladás) évente 3,5 millió gyerek életét követelik a világon. Kutatások azt mutatják, hogy megfelelő kézhigiénével a hasmenéses megbetegedések száma 45 százalékkal, a légúti megbetegedéseké pedig 23 százalékkal csökkenthető.

Hazánkban, az óvodákban még nagy hangsúlyt fektetnek a rendszeres és alapos kézmosásra, azonban ez a lelkesedés gyakran alábbhagy iskoláskorban. Az UNICEF idei programjának célcsoportja ezúttal nemcsak az alsó, de a felső tagozatos korosztály is.

Az UNICEF a program megszervezéséhez ismét az Amway Hungáriát hívta segítségül, mely szappant biztosít az iskolák számára és magára vállalta az információs anyagok előállítási költségeit is.

Tények, adatok

Felmérések szerint minden negyedik angol a szükségesnél ritkábban mos kezet, és csak minden ötödik amerikai állampolgár mossa meg a kezét a mellékhelyiség használata után.

Egy hazai általános iskolások között végzett felmérésben a gyerekek arról számoltak be, hogy naponta többször mosnak kezet. Azt azonban nem tudjuk, hogy mindig kezet mosnak-e, amikor kell.

Videó: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra