Ha kedveli háziorvosát, most segíthet neki!

Kövessen minket!

Ha van olyan élménye, amely sorsforduló volt az életében, és amelyet egy háziorvos és nővér lelkiismeretes hozzáállásának köszönhet, ossza meg velünk! - kéri a Országos Alapellátási Intézet.

Az Országos Alapellátási Intézet első alkalommal hirdeti meg "Az év praxisa" Díjat, amit
három orvos nyerhet el a páciensek, illetve az önkormányzatok, tisztiorvosi szolgálatok, civil
szervezetek, kórházi osztályok, szakorvosok javaslata alapján. A pályázat célja, hogy a
háziorvosok és munkatársaik olyan nyilvános elismerésben részesüljenek, amelytől egy kicsit
mindenki jobban érzi magát. Az orvosnak is jó, ha érzi, látja, hogy felelősségteljes munkája, életmentése, nem hiábavaló.
A beteg pedig örül neki, ha nyilvánosságra kerülnek dicsérő szavai. A díjat azok az
orvosok és nővérek kaphatják meg, akik szakértelmükkel és empátiájukkal egyaránt kivívják
betegeik bizalmát, együttműködését.

Hasznos címek



    Ha ismer háziorvost vagy nővért, aki megtett betegei gyógyulásáért, akkor küldje be a történetét a megadott címre orvosának és nővérének nevével, elérhetőségével (cím, telefonszám, e-mail) együtt 2010. november 30-ig. A beérkezett történetek alapján jeles közéleti személyiségekből álló zsűri (Dr. Hajnal Ferenc, Dr. Balogh Sándor, Dr. Farsang Csaba, Dr. Sirák András, Koltai Róbert, Lenkefi Ida, Macskássy Izolda, Zalatnai Brigitta, Szentgyörgyi Rómeó) tesz javaslatot a díjazottakra. Nem a stílust, nem a bravúros műfaji megoldást, hanem a történetet, és a praxist díjazzák! - hívják fel a figyelmet a szervezők.

    A zsűritagok által kiválasztott történeteket elolvashatják a pályázat internetes portálján, és
    az olvasók választhatják ki a legjobbakat közülük, a legmagasabb pontszámot elérő 3 történet orvos és nővér főszereplője kapja "Az év praxisa" pályázat OALI díját.

    Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

    További cikkek
    Kapcsoldó és aktuális cikkek
    Olvassa el aktuális cikkeinket
    A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

    A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

    Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

    Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

    A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

    A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

    Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

    Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

    Ételek nátha és megfázás ellenNátha

    Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

    Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

    Humánmeteorológia

    Humanmeterológia szolgaltatója

    Fronthatás:
    Kettős front

    Maximum:
    +4, +9 °C
    Minimum:
    +1, +6 °C

    Hazánkban pénteken délelőtt változóan, gyakran erősen felhős lesz az ég, elsősorban délen és keleten várható elszórtan eső.

    Egészséget befolyásoló hatások:
    gyenge

    Részletes adatok és előrejelzés

    Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

    Kövesse a Házipatikát:

    GyógyszerekGyógyszerkereső
    GyógyszerHatóanyag