Gyorsított védekezés kullancs által terjesztett agyvelőgyulladás ellen

Gyorsított ütemben, 2 hét alatt is megszerezhető a majdnem teljes védettség a kullancs okozta agyhártya-gyulladás ellen, táborba, vakációra induló gyerekek szülei tehát még most is beadathatják a védőoltást, hívja fel a figyelmet Magyar Kullancsszövetség.

A teljes védettség kialakulásához három oltásra lesz szükségünk. Rendes esetben az első két oltás között négy hét kell, hogy elteljen, a harmadik 5-12 hónap múlva esedékes.

Ha azonban szorít az idő, de a gyerek (vagy felnőtt) indulásáig azért még van legalább 14 napunk, még kivédhetjük a kullancscsípés okozta agyvelőgyulladást. Kapható ugyanis olyan oltás, amelynél az első két vakcina beadása között nem muszáj várni négy hetet, és már két hét múlva be lehet adni a következő oltást. Ennél az úgynevezett. "gyorsított oltási sémánál" már a második szúrás utáni napokban kialakul a megfelelő védelem. Itt is szükség van 5-12 hónap múlva újraoltásra.

Lyme-kór

A vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás esetén a halálos kimenetel sem ritka, és a betegeknek majdnem a fele a gyógyulás után maradandó bénulásra számíthat.

Ezen túl még többféle óvintézkedés is ajánlott, mivel a kullancs okozhat Lyme-kórt is, amely nagyon gyakori betegség, és csak akkor gyógyítható, ha időben észreveszik - oltással pedig nem előzhető meg.

Ezért zokniban, hosszú nadrágban menjünk "zöldbe", valamint kenjünk a bőrünkre speciális rovartaszító krémeket. Esténként tartsunk "kullancs-vizitet", és szedjük ki magunkból, egymásból az esetleg mégis befúródott élősködőket - erre a célra mindig legyen nálunk szemöldökcsipesz, vagy a patikában kapható speciális kiszedő eszköz, kullancskanál.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra