Gyógyvarázs program: 12 intézmény kapott milliós támogatást

Immár nyolcadik alkalommal kaptak támogatást a K&H Gyógyvarázs pályázatára jelentkező intézmények, gyermekgyógyászati és mentési eszközeik fejlesztésére. A 25 millió forintos keretösszegből az idei évben különösen sok (összesen 12) kórház és mentőállomás részesülhetett.

A szakmai zsűri által meghatározott fókuszterület ebben az évben a gyermekszemészet és a fül-orr-gégészet volt. Hét megye 8 kórháza illetve rendelőintézete, valamint négy mentőállomás juthatott a kért eszközökhöz. A budapesti Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikája például olyan diagnosztikai berendezések megvásárlására kapott lehetőséget, amelyekkel a gyermekek szemvizsgálata sokkal körültekinthetőbben végezhető lesz.

A K&H Csoport kommunikációs igazgatója, Horváth Magyary Dóra elmondta: szinte nincs már olyan intézmény a gyermekegészségügy terén, amelyet nem támogattak a program keretein belül. Anyagi támogatáson túl az elmúlt években sikerült önkéntes erőket is aktivizálni. Az egyik legsikeresebb ilyen projekt a középiskolások meseolvasási programja, amelyben fiatalok járják a kórházakat, jókedvet csempészve a beteg gyerekek mindennapjaiba.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra