Gyógyszermaffia gyártja a halált okozó pirulákat

B. Z.

Sem a szakszerűség, sem a higiéné nincs biztosítva a házi "laborokban" - persze ez a legkevésbé sem érdekli az utánzatok gyártóit, akik a káros vagy egyenesen mérgező összetevők alkalmazásától sem riadnak vissza.

A világszerte terjedő hamis orvosságok emberéletek ezreit követelik évente. Ezek a szerek általában a hatóanyag kispórolásával vagy hígításával készülnek, szinte elképzelhetetlen körülmények között, barkács-módon.
Az is gyakori, hogy lejárt szavatosságú orvosságot vásárolnak fel nagy tételben, hogy újracsomagolva, a gyártási dátumot újranyomtatva dobják piacra ismét. Mire az így forgalomba került készítmények eljut a beteghez, a hatóanyagok jelentős része már lebomlott. Szerencsésebb esetben ezek a szerek egyszerűen hatástalanok - bár súlyos betegségek esetében ez is végzetes lehet - azonban gyakran mérgezést okoznak, mivel a hatóanyag lebomlása során toxikus vegyületek keletkezhetnek.
2007-ben ezerötszáz alkalommal buktak le bűnözők hamis gyógyszerekkel, gyógyszer-alapanyagokkal. Ez mintegy ötödével nagyobb a 2006-ban napvilágra került esetek számánál, és tízszerese az ezredfordulón regisztrált hamisítási ügyeknek. Minden ilyen eset pirulák, készítmények ezreit vagy nagy mennyiségű alapanyagot jelent. Bár a számok növekedése részben bizonyosan a szigorodó nemzetközi ellenőrzéseknek tudható be, a hamisgyógyszer-ipar folyamatos térhódítása sajnos megkérdőjelezhetetlen tény. Becslések szerint Afrikában a forgalomba kerülő orvosság több mint fele, Kelet-Ázsiában több mint negyede hamisítvány!

Jó tudni!

Magyarországon a világ egyik legszigorúbb gyógyszer-ellenőrzési rendszere működik. Ennek is köszönhető, hogy a legális forrásból (patikák, feljogosított benzinkutak, legális online gyógyszertárak) beszerzett készítmények összetételével még sosem volt probléma. Ezek a források tökéletesen biztonságosnak tekinthetők. Azonban az utcai vagy piaci árusoktól kapható, az interneten reklámozott, kétes eredetű, a legtöbbször hamis gyógyszerek egyre gyakoribbak. Ezek a készítmények pedig az óvatlan magyar betegek számára is életveszélyt jelentenek.

Azonban hiba volna azt gondolni, hogy a fejlett nyugati országokat - köztük hazánkat - elkerüli a gyógyszerhamisítás. Az interneten és az elektronikus postafiókokban se szeri, se száma az úgynevezett életmód-gyógyszerek (főleg potenciazavarok, túlsúly ellen felírt készítmények) kéretlen hirdetéseinek. Sajnos az sem példátlan, hogy a gyógyszergyártási láncba szennyezett, vagy rossz minőségű alapanyag kerül - bár Európában ez igen ritkán fordul elő.

A jelenség nem meglepő. A gyógyszerek és az alapanyagok útvonalai behálózzák a Földet, összetett, az országhatárokat gyakran átlépő csatornákon keresztül jutnak el az alapanyagok a gyárakba, onnan pedig tovább a patikákba és a betegekhez. Míg a fejlett országokban megvan a szükséges politikai akarat és kapacitás a szigorú ellenőrzésekre, addig egyes államokban a hamisítók előtt szabad a pálya. Ráadásul a szerteágazó beszerzési útvonalak a hatóságoktól is nemzetközi fellépést követelnének meg, amelyre számos ország nem mutat kellő hajlandóságot.

Nincs hát könnyű helyzetben a WHO, az ENSZ Egészségügyi Világszervezete. A testület 2006-ban hívta létre az Gyógyászati Készítmények Hamisítása Elleni Nemzetközi Munkacsoportot (International Medical Products Anti-Counterfeit Taskforce, IMPACT), amely a gyógyszerhamisítás elleni nemzetközi fellépés koordinációját hivatott segíteni. A testület, amely szorosan együttműködik az Európai Bizottsággal is ajánlásaival, háttértanulmányaival segíti az egyes országok hatóságait. A WHO Végrehajtó Testületének 2008 decemberében elfogadott napirendjéből is kiderül: hosszú még az út, mire sikerül legalább visszaszorítani a hamis, életveszélyes gyógyszereket, amelyek az emberi életek veszélyeztetése mellett a szellemi tulajdon megsértésével anyagi károkat okoznak a fejlesztésben és gyártásban résztvevőknek, a jogtulajdonosoknak, és ezzel együtt a legális munkahelyeket is veszélyeztetik.

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Mikor nincs rendben a hüvely?Intim gondok

Mikor nincs rendben a hüvely?A legtöbb nő találkozik élete során valamilyen, a hüvelyt érintő problémával

Betegség, amely minden nőt érinthetInkontinencia

Betegség, amely minden nőt érinthetFőleg szülés után érinti a nőket, de bárkinél felléphet

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Végbélvérzés

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Mindenki megrémül, ha a vécépapíron vért vesz észre

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Beteghang

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Brjeska Dóránál 2013 őszén diagnosztizáltak áttétes mellrákot

A nátha gyógynövényes kezeléseNátha

A nátha gyógynövényes kezeléseNagyon sok gyógynövény van, amelyet bevethetünk, hogy felvegyük a harcot

60 felett így kell sportolniSport

60 felett így kell sportolniBár csökken az állóképesség és az izomerő, mégis fontos, hogy továbbra is sportoljunk

Otthoni megoldások orrfolyásraOrrfolyás

Otthoni megoldások orrfolyásraA jelenség oka a hideg, a megfázás, illetve az influenzavírusok

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyAnyajegy

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyMiért fontos a rendszeres szűrés?

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
0, +6 °C
Minimum:
-2, +3 °C

Hazánkban szerdán délelőtt erősen felhős, borult lesz az ég a Dunántúlon havazás, másutt havas eső, főleg keleten eső is várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag