Gyermekétkezés: helyet kérnek a dietetikusok

A közétkeztető vállalkozó ma még ugyanazt a menüt főzheti az óvodásoknak, mint a szociális otthonok idős lakóinak.

Az egyre lesújtóbb hazai statisztikák szerint nő azoknak a gyerekeknek a száma, akik nem jutnak naponta megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékhoz. Ez jelenthet táplálék hiánya miatti mennyiségi koplalást, de egyre gyakoribb - bármilyen furcsának is tűnik -, hogy a kövér gyermek szervezete is éhezik. Ez utóbbit hívja a dietetika minőségi koplalásnak.

Azt azonban a szakma hangsúlyozza: a táplálékhiány miatti kérdést sem szabad kizárólag szociológiai gondként kezelni, hiszen a kevés mennyiségű étkezés már kisgyermeknél is komoly egészségügyi következményekhez vezet.

- Az aprónép szervezete is igényli a számára megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékot. Amennyiben ezt nem kapja meg, a mulasztás később már semmivel nem pótolható - fogalmazta meg aggályait Henter Izabella , a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) főtitkára.

A szakember szerint a gondos és megfelelő táplálásra már újszülött korban ügyelni kell. A legalább fél éves korig tartó anyatejes etetés azért fontos, mert az egészséges fejlődéshez szükséges összetevők - különös tekintettel az ásványi anyagokra - a legjobb tápszerrel sem pótolhatók. A szoptatás befejezése után a tejre továbbra is szüksége van minden a gyereknek. A javasolt mennyiség napi fél liter, hiszen ennyi biztosítja a csontok, izmok fejlődését.

Tapasztalatok szerint a magyar gyerekek táplálkozási gondjai a reggelivel kezdődnek. Egyre többször fordul elő, hogy üres gyomorral indulnak iskolába, holott a reggeli étkezés éppen az éjszaka során elveszített energia és tápanyag pótlását célozná.

Azt pedig még mindig kevesen tudják, hogy a rendszeres reggelivel megelőzhetővé válhatna a későbbi elhízás is. Az a gyerek ugyanis, aki megszokja, hogy éhgyomorral indul el otthonról, napközben bekap (elrágcsál) valamit és vacsorára falja fel az egész napi szükségletét, előbb-utóbb elhízásra ítéltetik.

A magyar dietetikus szakma már korábban elkészítette azt a 14 éves korig tartó, úgynevezett fejlődési görbét, ami minden életkorban meghatározza az optimális testsúlyt és testtömeg indexet.

- Azt látjuk, hogy azoknak a gyerekeknek, akik nem kapják meg az egészséges fejlődéshez szükséges szénhidrátot, esszenciális zsírsavakat, gabonaféléket, fehérjét, vitaminokat és ásványi anyagokat, jóval nagyobb az esélyük arra, hogy már a felnőtt kor elérése előtt megbetegedjenek. Nem véletlenül növekszik például már gyermekkorban a 2-es típusú diabétesz gyakorisága - mondta a főtitkár.

Felhívta a figyelmet egy másik érdekes kutatási eredményre is, melyet a közelmúltban egyik kollégájuk - Gyuricza Ákos - Pécsett készített. A szakember a hazai közétkeztetést vizsgálta. Az elemzésből egyértelműen kiderült, hogy csupán a bölcsődékben mennek rendjén a dolgok. Az óvodáktól felfelé pedig "elszabadul a nagy semmi" - jellemezte a sok tekintetben szabályozatlan, rendezetlen állapotot a főtitkár.

Mint mondta, számos városban már egyetlen kézben van a közétkeztetés, amiből következik: egy konyhán főzik ugyanazt a napi menüt mondjuk az öt éves óvodásnak, az általános iskolásnak és a 80 éves szociális otthonban élő idős embernek. Különbség legfeljebb az adagok mennyiségében van. Ez pedig megengedhetetlen.

- Ezért mondjuk, kérjük folyamatosan az illetékes minisztériumoktól, hogy átfogó rendelettel szabályozzák végre ezt a tevékenységet - tette hozzá a főtitkár.

Napjainkban ugyanis, ha valaki - mondjuk egy taxis vagy egy géplakatos - úgy dönt, hogy közétkeztető vállalkozásba kezd, és megpályázza városában az erre kiírt pályázatot, minden további nélkül működtethet konyhát, akár a legalapvetőbb szaktudás nélkül.

Erre mondja az, hogy csakis minimum tíz hónapos élelmezéssel és táplálkozással összefüggő szakmai tanfolyam elvégzése után kaphasson bárki ilyen lehetőséget. Az óvodákban és bölcsődékben pedig kötelezővé kellene tenni a diplomás dietetikusok jelenlétét.

Emellett szeretnék elérni, hogy a szakma éppen úgy helyet kapjon a betegség-megelőzésben, ahogy az már megvalósult az íreknél és a németeknél. Írországban például a dietetikusok 70 százalékát csakis iskolákban foglalkoztatják. A cél a gyermekek egészséges táplálkozásra való nevelése.

Mint azt Henter Izabella megjegyezte: gyermekeink egészségtelen étkezési szokásain nem is lehet csodálkozni. Egy közelmúltban készített felmérésből ugyanis kiderül, hogy a magyarok 60-70 százaléka egy életen át csupán harmincféle ételt fogyaszt. Teszik ezt abban az országban, ahol az egészséges alapanyagok, jó ízű zöldségek és gyümölcsök garmadájából lehetne válogatni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra