Film készül arról, milyen átélni egy stroke-ot

Nyilvánosságra hozták az immár második alkalommal meghirdetett Richter Anna Díj győztes pályázatait. A nyerteseket összesen 20 millió forinttal támogatja a Richter projektjeik megvalósításában.

A hiánypótló kezdeményezés az egészségügy, oktatás és gyógyszerészet területein dolgozó nők és csapataik kreatív, újszerű ötleteinek megvalósítását tűzte ki célul, melyek jobbá teszik az e hivatásukat gyakorlók, pácienseik és diákjaik életét. A Richter összesen 20 millió forinttal támogatja az öt nyertes csapatot, mely összeget a díjazottak a pályázataikban kidolgozott innovatív projektek megvalósítására fordítanak. A Richter Anna Díj öttagú zsűrije kategóriánként egy nyertest hirdetett ki. Ezen felül több mint húszezren vettek részt a közönségszavazáson, ahol a közönségdíj sorsáról dönthettek a voksolók.

A koronavírus-járvány okozta rendkívüli helyzetre való tekintettel a Richter elhalasztotta a márciusi díjátadó gálát. Helyette a május 4-i héten virtuális díjátadót hirdetett a díj Facebook-oldalán, ahol mindennap egy-egy kategória győztesét jelentették be. Beke Zsuzsa, a vállalat kommunikációs vezetője elmondta, hogy elsősorban a hónapok óta nagy energiákkal dolgozó döntős csapatok és a programot figyelemmel kísérő, a csapatokat szavazatokkal támogató közönség miatt döntöttek úgy, hogy ne kelljen hosszasan várni az eredmények megismerésére.

"Úgy érezzük, ezekben az időkben még inkább fontos, hogy a figyelem és az elismerés fókuszába kerüljenek az orvosok, egészségügyi dolgozók, pedagógusok és gyógyszerészek, akik most vállukon viszik a világot, gyógyítják a betegeket, oktatják gyerekeinket, és próbálnak megoldást találni erre az ismeretlen kihívásra. Tudjuk, hogy ez az időszak most nem az ünneplésé, mindannyian egy közös célért küzdünk, de hiszem, hogy helye van annak, hogy a Richter Anna Díj virtuális átadásával sokak életébe egy kis örömet vigyünk, és kifejezzük hálánkat az összes szakember előtt, akik most is értünk dolgoznak" - mutatott rá Beke Zsuzsa.

Lássuk tehát, kik lettek a Richter Anna Díj idei győztesei.

Az újrahasznosítás és fogyasztás mérséklése sosem volt aktuálisabb

Szemét nem létezik, csak hulladék, aminek még nincs kitalálva az új élete! - hangzik a pedagógus kategória drámapedagógusból, természetfilmesekből, kreatív környezetvédőkből álló nyertes csapatának ars poeticája. A Fenntartható jövőkép(p) névre hallgató projekt az újrahasznosítás mellett a fogyasztás mérséklésére, az erőforrások kapacitásának véges mivoltára szeretné ráirányítani az erre fogékony iskolások figyelmét. Lelkesedésüknél már csak elszántságuk nagyobb, nem kevesebbet tűztek ki célul, mint eljutni az ország minden felső tagozatosához. Ehhez forgatnak öt mozgalmas és lebilincselő animációs kisfilmet, ami különleges megoldásaival ragadja magával a 10-14 éves korosztályt. Mi sem természetesebb, hogy a filmek is mind újrahasznosított tárgyak bevonásával mutatják majd be a műanyag, fém, textil, üveg és papír keletkezésének és életciklusának útját.

"Amikor döntésünket meghoztuk, még nem láttuk, hogy egy olyan kreatív és innovatív projektet fogunk díjazni, amelynek soha nem volt nagyobb aktualitása, mint ezekben az időkben. Hiszem, hogy ha minél több diák teszi élményszerűen magáévá a tudást, hogy vigyáznunk kell bolygónk kincseire, akkor felnőhet egy tudatos, mértéktartó generáció. A jelenlegi helyzet is mutatja, nincs mire várnunk, itt az idő a cselekvésre" - gratulált a díjhoz Kertész Éva, a Richter Anna Díj zsűritagja, a 21 Nő az egészségügyért alapítvány ügyvezetője.

A klinikai gyógyszerészet népszerűsítéséért

Magyarországon jelenleg 500 gyógyszerész rendelkezik kórház-klinikai szakvizsgával, miközben a betegbiztonság növelése érdekében ennek a többszörösére lenne szükség. Hazánkban még nem alakult ki a nyugat-európai országokéhoz hasonló tradíciója a klinikai gyógyszerészetnek, pedig szükséges lenne, hogy orvosokkal, dietetikusokkal, gyógytornászokkal egyetemben egy jól megszervezett klinikai teamet alkossanak, segítve a betegek szakszerű ellátását, mielőbbi felépülését. Ezen tervez változtatni a többségében klinikai gyógyszerész rezidensekből álló elhivatott csapat Szimpatikus klinikus országjáró roadshow-ja. A program keretében izgalmas szakmai napot tartanak az ország összes egyetemén, ahol gyógyszerészképzés zajlik, hogy népszerűsítsék és hitelesen bemutassák ezt a hivatást.

"A Richternek mint felelősségteljes magyar gyógyszergyárnak érthető módon kiemelkedően fontosak a gyógyszerészek. Célunk, hogy a gyógyszerészet területén alkotó, elhivatott szakembereket megbecsüljük, a hazai munkaerőnek itthon biztosítsunk olyan feltételeket, amelyek azt erősítik, érdemes a tudást Magyarországon kamatoztatni. A hétköznapokban az ő munkájuk szinte láthatatlan, mégis nélkülözhetetlen. A most kialakult rendkívüli helyzetben azonban a gyógyszerészeken a világ szeme, ők szálltak versenybe, hogy legyőzzék az ismeretlent. Hiszem, hogy ez a rendhagyó díjátadó egyben fejhajtás is minden gyógyszerész előtt" - hangsúlyozta Beke Zsuzsa zsűritag.

Ilyen belülről átélni a szélütést

A sürgősségi betegellátás különleges profizmust, pontosságot igénylő feladat. Az életmentés művészeinek összehangolt munkafolyamata, összpontosítása nélkül a súlyos állapotban kórházba szállított betegek túlélési esélyei csekélyek lennének. Baji Anikó Katalin sürgősségi betegosztályozási (triázs) és egészségügyi médiakommunikációs szakember azt vallja, hogy ebben a kiszolgáltatott helyzetben is a megfelelő kommunikáció a gyógyítás sikerességének egyik kulcsa. A beteg tájékoztatása és visszajelzéseinek értelmezése bármilyen nehéz feladat is, nem lehetetlen, kellő szaktudással és kreativitással az ellátást végző szakszemélyzet képes lehet rá.

A 12 óra projekt autentikus környezetben, az Uzsoki Utcai Kórház támogatásával egy olyan filmet kíván készíteni, amely egyedülálló módon, a beteg szemszögéből mutatja be a stroke gyanújával kórházba szállított, és a sürgősségi ellátásban részesülő páciens helyzetét. Az átélt tehetetlenség, kiszolgáltatottság és félelem érzését megjelenítő videó nem titkolt célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét a megelőzés fontosságára, a beteg helyzetébe ültetve nézőit, illetve rávilágítson a betegség kialakulására és természetére is.

Szily Nóra zsűritag, újságíró, pszichológus, aki a díjazott kilétének felfedése előtt minden segítő szakmában értünk dolgozó iránt kifejezte háláját, kommunikációs szakemberként is bravúrosnak találja Anikó ötletét: "egyelőre el sem tudom képzelni, hogyan kivitelezhető egy ilyen grandiózus ötlet, mint egy film, ahol a beteg szemével látunk, de Anikót megismerve nincs kétségem, hogy ha valakinek, akkor neki ez sikerülni fog! Izgatottan várjuk a végeredményt!"

Végtelenített sétálópálya a kecskeméti egészségszigeten

Számos kutatás bizonyítja, hogy a gyógyuláshoz a modern orvostudomány és a gyógyszerek mellett hatalmas szükség van a test és a lélek feltöltődésére is. A kecskeméti Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház csapata csodálatos gyógyító kertet álmodott az intézmény területén található 3000 négyzetméteres, jelenleg kihasználatlan parkba. A kert, a növényzet gyógyító, pszichikai, esztétikai kedvező hatásait a szakemberek is elismerik. Tudjuk, hogy a gyógyulás folyamatai nehezebben mennek végbe a természettől elidegenedett környezetben. Az egészségsziget fő elemei a végtelen jelet ábrázoló gyaloglóösvény, a labirintus, pihenő szigetek lesznek. A betegek mellett a kert a kórházban dolgozók számára is felüdülést jelent majd, ha egy kis szünetet tartanának a folyamatos megterhelő munka közben, vagy letennék a munkaidő alatt szerzett nehézségeket, mielőtt hazamennek családjukhoz.

"Szerencsés az a kórház, ahol az orvosok így gondoskodnak a betegekről, hozzátartozókról, kollégákról. Ez az új élethelyzet mindenkitől rugalmasságot, türelmet kér, és átértékeli bennünk a természettel való kapcsolatot. Miközben feszített tempóban dolgozom orvosként, próbálok támasz lenni családapaként, a helyzet azt kívánja, videóban gratuláljak az orvos kategória győztesének. Örömmel teszek eleget ennek a feladatomnak, hiszen a Richter Anna Díj olyan szívügy számomra, amire hatalmas szüksége van az egészségügynek és az oktatásnak" - gratulált orvoskollégájának, dr. Molnár Máriának, az Egészségkert projekt vezetőjének dr. Barna István belgyógyász, egyetemi docens, a MÁESZ Szakmai Bizottságának elnöke, a Richter Anna Díj zsűritagja.

Országos vándorkiállítás a császármetszésről

Kategóriánként tehát egy pályázatot díjazott a zsűri, ezzel egyidejűleg azonban a döntős csapatok a nagyközönség előtt is megmérették magukat. Internetes szavazással dőlt el, hogy ki kapja a közönségdíjat.

A császármetszés a szülés kényelmesebb módja? Aligha. Rákosi Dóra gyógytornásszal, a Hegmesék projekt csapatvezetőjével beszélgettünk a közelmúltban. Az interjút teljes egészében ide kattintva olvashatja el.

Magyarországon az újszülöttek 40 százaléka császármetszéssel látja meg a napvilágot. Elengedhetetlen tehát, hogy a szülés műtéti módjával kapcsolatos hiteles információk könnyen elérhetővé váljanak bárki számára. A téma iránt elkötelezett Hegmesék csapat tagjai maguk is mindannyian érintettek, ám történeteik egészen különbözőek, összhangban a társadalom sokféleségével. Hitvallásuk, hogy a gyógyító folyamatok szerves része a szakmai segítség mellett a "girls support girls" típusú támogatás, vagyis a nők egymást támogató aktivitása. A szülésre való felkészülést, a műtét utáni regenerálódást, a császármetszés(ek) utáni hüvelyi szülés lehetőségeit, valamint a szoptatást és babagondozást is részletesen tárgyaló Császárvonal mobilapplikációt és közösségi oldalt sikeresen működtető, szakemberekből álló csapat projektjével élőbbé teszi kapcsolatát az érdeklődőkkel.

Egyedülálló fotótárlatot készítenek, ahol a kiállítás képeit szüléstörténetek kísérik majd, a látogatóknak pedig lehetőséget biztosítanának előadások meghallgatására és egyéni konzultációra is. Minden heg mögött egy emberi történet húzódik. E történetek segíthetik az olvasó számára saját pozitív és negatív emlékeit, érzéseit megérteni, feldolgozni és elfogadni. Rúzsa Magdi Máté Péter-díjas énekesnő, zsűritag maga is szülésznői végzettséget szerzett korábban: "tisztában vagyok azzal, mennyire fontos a hiteles információáramoltatás, a tények megismertetése és a tévhitek eloszlatása a császármetszéssel kapcsolatban. Örülök, hogy ez ráadásul egy ilyen személyes, intim, emberközeli formában valósul meg a Hegmeséknek köszönhetően."

A Richter Anna Díj öt nyertes csapata az eredményhirdetést követően munkához is lát, és terveik szerint elindítják projektjeiket. A közönség a díj honlapján és közösségi oldalán követheti majd figyelemmel a csapatok tevékenységét. A folyamatot összefoglaló filmeket idén ősszel mutatják be a szervezők.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra