Fiatal designerek terveztek tárgyakat reumás betegeknek

Belegondoltak már abba, milyen az, mikor nehézséget okoz kulccsal kinyitni egy ajtót, vagy bekötni a cipőfűzőnket? A különböző ízületi gyulladásos betegségekben szenvedők nap, mint nap küzdenek ilyen kihívásokkal, hiszen a tünetek a legegyszerűbb tevékenységek elvégzését is meghiúsíthatják, így a gyógyszeres kezelésen felül a betegek számára hatalmas segítséget jelenthet, ha olyan segédeszközökhöz jutnak, melyek megkönnyítik a mindennapi feladatokat.

Ebből a feltevésből kiindulva a MOME line – design műhely formatervezői pályázatot írt ki a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatóinak olyan használati tárgyak megtervezésére, melyek az ízületi gyulladásban, ezen belül is a reumatoid artritiszben szenvedő betegek életét segítik és könnyítik meg jelentősen. A MOME line pályázata a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. kizárólagos támogatásával valósult meg.

A résztvevők 2-3 fős csoportokban dolgoztak két felkészítő tanár vezetésével, valamint lehetőségük volt a betegszervezetek képviselőivel és magukkal a betegekkel is konzultálni. A végleges koncepciók közé aprópénzt szortírozó pénztárca, az evőeszközök használatát könnyítő kiegészítők és a villásdugó kezelését segítő adapter kerültek. A különleges ergonómiai követelmények mellett a formai kidolgozás, valamint a tartósságot és könnyű tisztíthatóságot biztosító anyagválasztás is fontos szempont volt a tervezés során.

"A krónikus sokízületi gyulladás minden esetben érinti a kéz ízületeit, kezünket pedig csaknem minden tevékenységhez használjuk. Ezért fontos mindaz a segítség, amit a pályázat eredményei is nyújthatnak a rászorulóknak. A legalább részleges önellátás visszanyerése, vagy valamilyen eszközzel lehetővé tétele jelentős tényezője az önbizalom és az emberi méltóság megtartásának" - mondta dr. Ortutay Judit, a Magyar Reuma Betegek Egyesületének elnöke.

"Évek óta szerepel a MOME kurzusai között az ún. befogadó tervezés vagy társadalmilag elkötelezett design. Örülünk, hogy az Egyetem tevékenységét kiegészítve, azzal összhangban módot találtunk arra, hogy a tervezőhallgatók próbára tegyék a tudásukat és a design eszközeivel javítsanak a betegek életkörülményein" - tette hozzá Bakos Maxim, a MOME line – design műhely ügyvezetője.

Öttagú zsűri - Prof. Dr. Géher Pál, a Budai Irgalmasrendi Kórház reumatológus professzora, Dr. Ortutay Judit, a Magyar Reuma Betegek Egyesületének elnöke, Dr. Fabó Tibor, a Pfizer Kft. orvosigazgatója, Koós Pál, a MOME Design Intézetének igazgatóhelyettese és Bakos Maxim, a MOME line ügyvezetője - értékelte a bemutatott munkákat és nyertest is hirdettek. A győztesek végül Bálint Gábor, Söjtöry Szabolcs és Szabó Ede lettek, akik másodéves formatervező hallgatóként egy komplex tárgyat terveztek, amely egyszerre több problémát old meg. A tárgyrendszer neve Handygrip, egy univerzális nyélből és a rá csatlakoztatható háromféle fejből áll, ezek közül az első különböző tárgyak megfogását, a második üvegek és palackok kupakjainak lecsavarását könnyíti meg, a harmadik fej pedig a lakásban felszerelve biztonságos kapaszkodási lehetőséget nyújt a nehezen mozgó betegek számára.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra