Ezek a gyerekek tényleg képesek életet menteni!

Minden 20. másodpercben meghal egy ember hirtelen szívhalálban. 70 százalékuk az első 3-5 percben újraéleszthető és megmenthető lenne, ám a mentőknek az esetek többségében képtelenség ilyen gyorsan a helyszínre érkeznie. A bajba jutott sérültek így legtöbbször csak a körülöttük lévők segítségére számíthatnak. Azonban ma Magyarországon csak minden 200. ember tud szakszerűen elsősegélyt nyújtani. Ez ellen hivatott tenni az Országos Mentőszolgálat, a HáziPatika.com és a sanofi-aventis/Chinoin - azzal, hogy életre hívta és minden évben megrendezi az Országos Elsősegély-ismereti Versenyt.

Országos Elsősegély-ismereti Verseny

Országos Elsősegély-ismereti Verseny

A szokás szerint Csillebércen megrendezett döntőn 18 általános, és 18 középiskolai csapat mérte össze tudását.

Az ország legnagyobb tanulmányi versenyének számító kezdeményezés célja a gyermekek elsősegély-ismereti és egészségvédelmi tudásának elméleti és főként gyakorlati szinten történő hatékony fejlesztése, a váratlan helyzetekre és szituációkra való hathatós felkészítés, hogy a jövőben bárhol, bárki képes legyen arra, hogy életet mentsen.
"A hatékony előrelépés érdekében már gyerekkorban el kellene kezdeni az elsősegély oktatását, ezért minden edukációs jellegű programnak óriási szerepe van. Közös érdekünk, hogy bárki tudjon és merjen is elsősegélyt nyújtani. Ha egy klinikai halál, egy szívmegállás vagy egy ütőeres vérzés esetében nem történik meg az azonnali segítségnyújtás, akkor sok esetben már hiába érkezik ki a jól felszerelt mentőautó" - hangsúlyozta a kezdeményezés fontosságát Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

Tanuljon meg életet menteni!

Tanuljon meg életet menteni!

A versenyre évről évre egyre több általános és középiskolai diákcsapat jelentkezik, idén 1137 hazai és határon túli tanuló regisztrált a megmérettetésre, kétszer annyian, mint a tavalyi évben.

"A hazai lakosság kevesebb, mint 1 százaléka rendelkezik olyan megbízható elsősegély-nyújtási ismeretekkel, melyet nemcsak elméletben, hanem éles helyzetekben, akár életmentés esetén is alkalmazni tud. Éppen ezért a szinte már hagyományt teremtő kezdeményezés célja, hogy minél több fiatal szerezzen kellő rutint és egészségügyi háttérismeretet az egészségmegőrzés és életmentés területén" - mondta Marsi Zoltán, a verseny főszervezője.

A háromfordulós internetes megmérettetés után a döntőbe került csapatoknak két nap alatt előbb tesztet, majd komoly szituációs feladatokat kellett végrehajtaniuk. A verseny gyakorlati része 18 valósnak tűnő, baleseti körülményeknek megfelelően berendezett szituációs versenyállomásból állt, ahol a vállalkozó szellemű és talpraesett fiataloknak a valódi sérültekre megtévesztésig hasonlító imitátorokon kellett bemutatniuk tudásukat.

"Tekintve a hazai és az európai szinten is tapasztalható elszomorító elsősegély-nyújtási és életmentési adatokat, hosszú távon akkor leszünk képesek eredményeket elérni, ha már gyerekkorban nagy hangsúlyt fektetünk a legalapvetőbb elsősegély-nyújtási és életmentési ismeretek magabiztos elsajátítására" - mondta el a rendezvény megnyitóján Rózsa Iván, a sanofi-aventis/Chinoin kommunikációs igazgatója.

Betegvizsgálat

Betegvizsgálat

A résztvevő diákok és érdeklődők a versenyfeladatokon túl újraélesztési tanfolyamon vehettek részt, bepillantást nyerhettek a baleseti helyszínek biztosításába és a sérültek ellátásába, valamint megismerkedhettek a mentőállomáson használt eszközökkel, gépjárművekkel. Az Országos Mentőszolgálat, a Pilisvörösvári Tűzoltóság és az Országos Katasztrófavédelem pedig nagyszabású mentési bemutatót tartott, mely során a mentőszolgálat szinte a teljes mentési arzenálját felvonultatta.

"A verseny első fordulói a kezdetektől a HáziPatika.com felületein futnak, itt vannak a kérdések, itt kell a teszteket kitölteni. Az egész kezdeményezés teljesen összhangban van a HáziPatika.com missziójával, hogy az emberek foglalkozzanak az egészségükkel, legyenek tudatosak. Ha pedig még másnak is tudnak segíteni, az az igazi siker! Ez az elsősegély-verseny éppen erről szól. Itt azt tanulják meg, azt sajátítják el a versenyzők, hogy szükség esetén miként tudnak segíteni embertársuknak, hogyan kell életet menteni" - mondta Kocsis Gábor, a HáziPatika.com ügyvezető igazgatója.

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Mikor nincs rendben a hüvely?Intim gondok

Mikor nincs rendben a hüvely?A legtöbb nő találkozik élete során valamilyen, a hüvelyt érintő problémával

Betegség, amely minden nőt érinthetInkontinencia

Betegség, amely minden nőt érinthetFőleg szülés után érinti a nőket, de bárkinél felléphet

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Végbélvérzés

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Mindenki megrémül, ha a vécépapíron vért vesz észre

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Beteghang

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Brjeska Dóránál 2013 őszén diagnosztizáltak áttétes mellrákot

A nátha gyógynövényes kezeléseNátha

A nátha gyógynövényes kezeléseNagyon sok gyógynövény van, amelyet bevethetünk, hogy felvegyük a harcot

60 felett így kell sportolniSport

60 felett így kell sportolniBár csökken az állóképesség és az izomerő, mégis fontos, hogy továbbra is sportoljunk

Otthoni megoldások orrfolyásraOrrfolyás

Otthoni megoldások orrfolyásraA jelenség oka a hideg, a megfázás, illetve az influenzavírusok

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyAnyajegy

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyMiért fontos a rendszeres szűrés?

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
0, +6 °C
Minimum:
-2, +3 °C

Hazánkban szerdán délelőtt erősen felhős, borult lesz az ég a Dunántúlon havazás, másutt havas eső, főleg keleten eső is várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag