Évente két injekció drasztikusan csökkenti az ismételt csonttörést

Évente két injekcióval el tudták érni a csigolyatörések 62-68 százalékos csökkenését a megvizsgált 9200 embernél amerikai kutatók.

Egy amerikai cég kikísérletezte a megoldást a változó koron már átesett nők, illetve a prosztatarák miatt kezelt férfiak csontritkulás okozta visszatérő törései ellen. A készítmény előreláthatólag optimálisan szabályozza majd az idős korú, vagy valamilyen rákos megbetegedés miatt,

Depresszió hormonos kezelésen átesett páciensek csontépítő és csontfalósejtjeinek arányát.

"A prosztatarák-kezelés miatt kialakuló csontritkulás megelőzésére eddig nem volt hatékony eszköze az orvosoknak" - hívta fel a figyelmet Dr. Matthew Smith, Ph.D, a vizsgálat szerzője, a Massachusetts General Hospital Cancer Center-ben működő Genitourinary Medical Oncology osztály vezetője.

"Ebben a nagyméretű nemzetközi vizsgálatban a denosumab nevű hatóanyag kifejezetten növelte a csontsűrűséget és csökkentette a törések kockázatát kezelés alatt álló prosztatarákos férfi esetében. A készítmény hatékonysága már egy hónap után megfigyelhető volt és három évig fennmaradt."

A klinikai kísérletek során komolyabb mellékhatásokat nem tapasztaltak.

A csontritkulást gyakran néma járványként is emlegetik. Magyarországon minden tizedik ember érintett a betegségtől. Ez a készítmény lehetővé teszi, hogy kényelmes idő- és energiatakarékos terápiával megelőzhető legyen a csontritkulás okozta csípőtájéki-, vagy csigolyatörés, ami többszöri ismétlődést követően akár halálos kimenetelű is lehet. A készítmény a csontsűrűség (BMD) növelésével segít megelőzni a csontritkulást és csonttöréseket.

A tanulmány a /The/ /New England Journal of Medicine/ (NEJM) szaklapban jelent meg.

Kovács Nikolett

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra