Év Embere lett a Richter vezérigazgatója

Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója kapta a Figyelő Év Embere 2016-os díját, aki a hazai tulajdonú gyógyszeripari cég vezetőjeként nemzetközi szinten is figyelemre méltó teljesítményt mutatott fel az elmúlt évben.

Lambert Gábor, a hetilap főszerkesztője a szerdai díjátadáson elmondta, a Richter kiváló példa arra, hogyan lehet kiemelkedő eredményeket elérni magyar erőforrásokra alapozva. Tavaly egy újabb svájci céget sikerült megvásárolnia a Richternek , lényegében saját erőből, és kiemelkedik a pszichológiai betegségek kezelésére alkalmas cariprazine amerikai bevezetése is.

Bogsch Erik
Bogsch Erik a díjátadón (fotó: hirado.hu)

A Figyelő főszerkesztője elmondta, a patrióta gazdaságpolitika minden protekcionista megfontolás nélkül azt jelenti, hogy magyar talajon, külföldi felvásárlásokat kivédve sikerüljön a hazai tudományos, kutatói potenciált jól hasznosítani, továbbvinni, és kilépni a nemzetközi piacra .

Bogsch Erik az elismerést megköszönve hangsúlyozta, a cégben megadják a lehetőséget, hogy tehetséges emberek Magyarországon tudják kifejteni tevékenységüket, ezzel hozzájárulva a magyar gazdaság fejlődéséhez, s erre a legbüszkébbek. Hozzátette, hogy a kutató-fejlesztő kollegák ugyanolyan körülmények között tudnak dolgozni, mint a nyugat-európai laboratóriumokban.

A klinikai kutatásoknak is köszönhetően vásárlókból a fejlesztésekben tevőlegesen résztvevő, központi szereplővé váltak a betegek a gyógyszeripari cégek számára. Részletek!

Az 1901-ben alapított cégnek már az első világháború után voltak leányvállalatai külföldön, a nemzetközi hálózat ma már nemcsak a régióba, hanem Nyugat-Európába, Latin-Amerikába és Kínába is kiterjed. A cég árbevételének 90 százaléka külföldről származik - mondta a vezérigazgató. Szerinte a nemzetközi szintű gondolkodás és viselkedés is nagyon lényeges, különösen a hitelesség és az átláthatóság.

A Figyelő Év Embere díját először 2014-es teljesítmények alapján ítélték oda, akkor Hosszú Katinkának, a következő évben pedig Demján Sándort találták az elismerésre legérdemesebbnek.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől lassan tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, hajnaltájt már csak a keleti területeken lehet kevés a felhő. Kisebb eső, zápor helyenként fordulhat elő a Dunántúlon. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos, kevésbé felhős helyeken, kiemelten a Nyírségben gyenge fagy is lehet. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra