Az ápolók után az orvosok is tiltakoznak

Az orvostársadalom jelentős része felmondaná az önként vállalt ügyeleteit. Küldöttgyűlésen dől majd el, hogyan álljanak ki érdekeikért.

A Magyar Orvosi Kamara február 4-re hívott össze országos küldöttgyűlést, ahol arról döntenek majd, hogy milyen nyomásgyakorlási eszközt vetnek be a szakmai és egzisztenciális érdekeik megvédése miattértesült a napi.hu A kamara előzetes felmérése szerint az orvostársadalom részéről jelentős és egységes hajlandóság van arra, hogy az önként vállalt ügyeleteket felmondják és a szerződéseiket letétbe helyezzék.

érdekképviselet, orvostársadalom, ügyeleti rendszer, orvos, felmondás
Együttesen állnának ki érdekeikért az orvosok. Fotó: Getty Images

Bárhová helyezhetők ezentúl az orvosok

Kincses Gyula, a MOK elnöke a meghívójában azt írja: ahogy attól előre tartottak, az új törvény és rendeletek miatt az orvosok kiszolgáltatott helyzetbe kerültek, sérül az autonómiájuk. Még csak két hét telt el, de máris alacsonyabb bérpótlékokat és illetményeket kaptak a kollégák, nem beszélve az átvezénylést lehetővé tévő szerződésmódosításokról.

2023. január 1-én lépett életbe az az egészségügyi törvény- és rendeletcsomag, amire decemberben bólintott rá a parlament. A MOK szerint a törvény ellentétes az orvosi lét hagyományos szabadságával és értékrendjével, történeti és európai kitekintésben is példátlanul kiszolgáltatottá teszi a magyar orvostársadalmat.

Mint írják: „életkorra való tekintet nélküli munkára kényszerítik az orvosokat, megyén belüli ide-oda áthelyezik őket, előfordul, hogy napi háromórás ingázásra kötelezik őket.”

A szakdolgozók is tiltakoznak

Mindeközben sztrájktárgyalást kezdeményeznek és tiltakozó akcióra készülnek az egészségügyi szakdolgozók is – tudta meg a 24.hu. Ők az ellen tiltakoznak, hogy egy tavaly év végi rendelet szerint nem januártól, hanem csak júliustól kapnak majd béremelést.

A kétlépcsős béremelés üteme azért váltott ki felháborodást, mert az emelés éves szinten mindössze 10–12 százalékos, ami a jelenleg 20 százalék feletti inflációt sem kompenzáló növekedést jelent. Ezt bérfelzárkóztatásnak sem lehet nevezni – mondta a 24.hu-nak Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke. Hozzátéve: sztrájktárgyalást kezdeményeznek a kormánnyal.

A legfrissebb tartalmainkért kövessen minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

)
Vízben oldódó vitaminok (X)

A frontérzékenyek nálunk gyógyulnak!

Fejfájás? Vérnyomás? Fáradtság? Sok stressz?
Frontérzékeny lehet!
Fejfájás? Ingadozó vérnyomás? Rosszullétek? Szédülés? Álmatlanság? Fáradékonyság? Feszültség? Sok stressz?
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával! Fejfájás? Vérnyomás? Rosszullét? Fáradtság? Idegesség? Sok stressz?
Headache illustration
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4, +10 °C
Minimum: -3, +5 °C

A rövid napos időszakok mellett többször megnövekszik a felhőzet, szórványosan várható eső, zápor, hózápor, futó havas eső. Erős, helyenként viharos lesz az északnyugatira forduló szél, 4, 10 fokig melegszik a levegő. Csütörtökön gyenge hidegfronti hatás érvényesül. Fokozódhatnak a görcsös panaszok, például az izom- és hasi görcsök és a görcsös fejfájás is, emellett növekszik a migrénhajlam. A szél miatt sokan ingerlékenynek, nyugtalannak érezhetik magukat, az alávásproblémák pedig várhatóan még napokig nem mérséklődnek. További fontos részletek a meteogyógyász® mai videójában! A légszennyezettség alacsony, alig változik. A légnyomás emelkedik.

Egészséget befolyásoló hatások: