Ennyivel él kevesebbet, aki elhízott

Az elhízás három évvel rövidíti le a várható élettartamot egy friss kutatás szerint.

A fejlett országokban a következő harminc évben 92 millió ember hal meg idő előtt kóros elhízásra visszavezethető betegségekben, az elhízás három évvel rövidíti meg a várható élettartamot - állapította meg az iparosodott országokat tömörítő szervezet, az OECD csütörtökön közzétett jelentése, amely a kövérségnek a gazdaságra gyakorolt hatását vizsgálta összesen 52 országban.

Azelhízásennyi kárt okoz Az emberek többsége manapság is úgy tekint az elhízásra, mint egy állapotra, nem pedig mint egy betegségre, pedig tény, hogy az elhízás krónikus, visszatérő betegség, amellyel élethosszon át kell foglalkozni. Kattintson a részletekért!

A szegényebb rétegeket érinti a legrosszabbul

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet 36 tagországa közül 34-ben az emberek több mint fele túlsúlyos, csaknem minden negyedik ember kórosan elhízott. Az OECD-országokban 2010 és 2016 között 21 százalékról 24 százalékra emelkedett a kórosan elhízott felnőttek aránya, ami plusz 50 millió embert jelent.

A kórosan elhízott embereknek rövidebb a várható élettartamuk és nagyobb a kockázatuk olyan krónikus betegségekre, mint a diabétesz. A legrosszabb a helyzet Mexikóban, ahol 4,2 évvel lehet kevesebb a várható élettartam a lehetségesnél, és 3,9 évvel lehet rövidebb az élettartam Oroszországban és Lengyelországban is.

A helyes életmód évekkel hosszabbíthatja meg az életünket. Fotó: iStock
A helyes életmód évekkel hosszabbíthatja meg az életünket. Fotó: iStock

A kóros kövérség és a jövedelmi helyzet is összefügg: az Európai Unió 28 tagországában a legalacsonyabb jövedelmű rétegben a nők 90, a férfiak pedig 50 százalékkal nagyobb valószínűséggel válnak túlsúlyossá, mint a legmagasabb jövedelmű társadalmi rétegben. Azok, akik legalább egy, a túlsúllyal összefüggésbe hozható krónikus betegségben szenvednek, 8 százalékkal kisebb eséllyel találnak állást, akik pedig már állásban vannak, 3,4 százalékkal nagyobb valószínűséggel hiányzanak többet a munkahelyükről, mint az átlag.

A túlsúly és a kövérség kihat a nemzetgazdasági teljesítményre is, az OECD előrejelzése szerint Mexikóban 5,3, az Egyesült Államokban 4,4, Lengyelországban 4,3, Németországban 3, Olaszországban 2,8, Franciaországban pedig 2,7 százalékkal lehet kevesebb a hazai össztermék 2020 és 2050 között a lehetségeshez képest.

Az OECD-országokban már most az egészségügyi kiadások 8,4 százalékát fordítják az elhízással összefüggő betegségek kezelésére, az Egyesült Államokban 14, Németországban 11, Franciaországban öt százalékot. A párizsi székhelyű nemzetközi szervezet szerint az elhízás megelőzése költséges, de kifizetődő: számításai szerint minden dollár befektetés a megelőzésbe akár hatszorosan is megtérülhet.

)
mRNS vakcinák (X)

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +22, +27 °C
Minimum: +7, +12 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt általában közepesen felhős időre készülhetünk, csapadék nem valószínű. Délután a napsütés mellett fátyol- és gomolyfelhők is lesznek az égen, de ezekből csapadék nem alakul ki. A szél napközben élénk nyugati lesz. Hajnalban 7, 12 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 22, 27 fok között alakul. Késő este 15, 20 fok lesz. Csütörtökön gyenge hidegfront hat a szervezetre. Az érzékenyeknél görcsös fejfájás, valamint izom- és hasi görcsök is jelentkezhetnek, az arra hajlamosak vérnyomás-ingadozást is tapasztalhatnak. Átmenetileg az ízületi problémák is fokozódhatnak. A szél kissé csökkenti a hőérzetet, a szabadban változó komfortérzet lesz jellemző. Az alvásproblémák mérséklődnek. A légszennyezettség alacsony, kissé növekszik. A porkoncentráció közepes, alig változik. A légnyomás gyengén emelkedik.

Egészséget befolyásoló hatások:

Magas pollenkoncentráció