Ennyi CT- és MR-készülék van a kórházakban

A legfrissebb, 2017. július eleji adatok alapján jelenleg 104 CT-berendezés és 65 MR-berendezés működik a magyar egészségügyben - válaszolta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Hadházy Ákos országgyűlési képviselő, az LMP társelnökének írásbeli kérdésére.

Rétvári szerint 2010-ben még csak 73 darab CT- és 30 darab MR-készülék állt rendelkezésre Magyarországon. Így kijelenthető, hogy 7 év alatt 42,5 százalékkal nőtt a CT- és 116,7 százalékkal az MR-berendezések száma, amelyek átlagéletkora négy és fél év.

CT
CT-berendezés munka közben. Többre lenne szükség

Hadházy kérdésében azt írta, köztudomású, hogy egyes egészségügyi szakterületeken nincs megfelelő létszámú szakember a hazai kórházakban, és a hiányszakmák között rendszeresen szerepel a radiológus is. Az elmúlt hetek hírei alapján pedig több aggasztó kérdés is felmerült a közvéleményben, ami a CT/MRI-ellátottságot és azok üzemkészségét, a szakemberek kapacitását érinti - idézi a Magyar Nemzet.


Rétvári válaszában azt írta, az elmúlt időszakban a CT-MR-vizsgálathoz szükséges személyi minimumfeltételek tekintetében végzett hatósági ellenőrzések során mindössze egy alkalommal került sor intézkedésre. Akkor egy szakdolgozó hiányát állapították meg, ám a szükséges feltétel biztosításáról a szolgáltató az ellenőrzést követően gondoskodott.

Magyarországon a képalkotó diagnosztikai vizsgálatok többsége kevés intézményben és alacsony gépszám mellett működik. Ez utóbbi hiányosságot magas kihasználtsággal igyekeznek ellensúlyozni. Részletek!

Az államtitkár közölte a szakterületi fizetéseket is. A radiológusok esetében egy 0-3 éves jogviszonnyal rendelkező szakorvos besorolási alapbére bruttó 354 820 forint, egy 7-9 éves jogviszonnyal rendelkezőé 369 420 forint, míg egy 31-33 éve a pályán lévő radiológus alapbére 446 720 forint.

Forrás: MNO.hu

Nagy Egészségteszt
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+23, +29 °C
Minimum:
+12, +17 °C

Hazánkban szombaton délelőtt a napsütés mellett elkezdődik a gomolyfelhő-képződés.

Egészséget befolyásoló hatások:
erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag