Előre jelzi a betegségeket ez a vérteszt

Tudósok a testsúlyunk helyett egy új típusú vérteszttel állapítanák meg, hogy fennáll-e bizonyos betegségek kockázata.

Sokan elgondolkodtunk már az alábbiakon: vajon miért van, hogy egyes túlsúlyos emberek minden egészségügyi panasz nélkül élnek éveken, évtizedeken át, néhány normál testsúlyú vagy kifejezetten vékony ismerősnél viszont olyan betegségekre derül fény, amelyek rendszerint a súlyfelesleggel hozhatók összefüggésbe - mint például a cukorbetegség vagy bizonyos szívproblémák.

Laborvizsgálatok, amelyeket a háziorvostól kérhetünk Egészségünk megőrzése jelentős részben az életmódunkon alapszik, vannak azonban veszélyek, amelyeket még helyes életvitel mellett sem mindig lehet kivédeni. Bizonyos laborvizsgálatok komoly segítséget jelenthetnek, hogy időben lássuk a problémát. Kattintás !

A DailyMail cikke is ebből a különös jelenségből indul ki, felhíva a figyelmünket rá, hogy míg az elmúlt nagyjából 200 évben a BMI , vagyis a testtömeg-index volt a túlsúly, illetve bizonyos egészségügyi kockázatok vészharangja, manapság már a tudomány általános számolgatás helyett sokkal inkább a személyre szabott gyógyítás felé halad.

Ennek jegyében írnak egy olyan, amerikai tudósok által kifejlesztett vértesztről is, amellyel nem csupán egy gyors számítás eredményére hagyatkozva kiálthatja ki egyes betegségekre automatikusan veszélyeztetettnek a páciensét egy szakember, hanem a vérvizsgálat elvégzése után egyénileg lehet majd elemezni az egészségügyi kockázatokat, és személyre szabott kezelési programmal már azelőtt fellépni ezek ellen, mielőtt ténylegesen baj lenne.

Az új vérteszttel számos betegség kialakulásának veszélye kimutatható
Az új vérteszttel számos betegség kialakulásának veszélye kimutatható

Mit mér ez a vérteszt?

A fent említett vérvizsgálattal a vérben található anyagcseretermékeket, a metabolitokat vizsgálják meg - ezeket analizálva a tudósok képesek voltak kiszűrni azokat, akiknél nagyobb a diabétesz és szívbetegségek kialakulásának veszélye.

A metabolitok vizsgálatán alapuló eljárástól a kutatók azt remélik, hogy később (talán nem is olyan sokára) más betegségek rizikóját is segíthet hatékonyan felmérni a pácienseknél - a tudósok reményei szerint ide tartozhat majd a magas vérnyomás, autoimmun betegségek, a reumatoid arthritis és akár a rák is. Az áttörő jelentőségű vérteszttel továbbá azt is meg lehetne nézni, hogy az adott személy hogyan reagál a gyógyszerekre.

A kutatók szerint ez a speciális vérvizsgálat lehet a legjobb a jelenleg rendelkezésre álló vértesztek közül - ezzel mutathatják ki a leghatékonyabban a pácienseknél bizonyos betegségek kialakulásának kockázatát.

Forrás: Daily Mail

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra