Élményterápia krónikus beteg gyerekeknek

A kis betegek kezelőorvosaikon keresztül juthatnak be, az önkéntes segítők március16-ig, a táborozók április 5 -ig jelentkezhetnek.

Közép-Kelet Európa modell értékű intézményévé válik a Bátor Tábor Alapítvány. Az alapítvány a régióban egyedülálló módon nemzetközi élményterápiás táborokat szervez krónikusan beteg gyerekeknek. Idén nyáron Cseh-, Lengyel- és Olaszországból, valamint Szlovákiából érkeznek daganatos betegségben szenvedő gyerekek. Július közepén, az ő nevetésüktől lesz hangos a Bátor Tábor Alapítvány 2007. júniusában átadott, minden igényt kielégítő, korszerű, hatvani táborhelye.

2008 nyarán 6 ingyenes turnusba, összesen 400 daganatos, cukorbeteg és JIA betegséggel kezelt táborozót várnak a szervezők. Az elmúlt évekhez hasonlóan 5 turnusban magyar, 1 turnusban azonban, - Közép-Kelet Európában először, - több ország beteg gyerekei vesznek részt az élményterápiás táborban.

7-13 év közötti daganatos betegséggel kezelt gyerekek érkeznek 4 országból, hogy olyan foglalkozásokon vegyenek részt, melyek kipróbálására betegségükből kifolyólag máshol nincs lehetőségük.

Magyar társaikhoz hasonlóan alacsony- és magas-kötélpályán tehetik próbára bátorságukat, valamint eveznek, íjászkodnak, sportolnak, lovagolnak a legnagyobb biztonságban. Emellett kézműveskednek, zenélnek, színjátszanak, fotóznak, és még számtalan közös élményben lesz részük. A programok célja a gyermekek önbizalmának növelése, önmagukba és egymásba vetett hitük megerősítése, ezzel gyógyulásuk támogatása.

A Bátor Tábor Alapítvány által szervezett táborok szakmai színvonalát az is biztosítja, hogy a kis betegek kezelőorvosaikon keresztül tudnak jelentkezni, akik kapcsolatban állnak az egyes turnusok folyamán jelen lévő egészségügyi csapattal. A szakorvosok és ápolók a tábor teljes ideje alatt vigyáznak a gyerekek egészségére. Külön erre a célra felépített, a legkorszerűbb igényeknek eleget tevő, de ugyanakkor gyermekbarát orvosi épület segíti az egészségügyi ellátást. A gyerekjelentkezés határideje 2008. április 5.

A Bátor Táborban a felhőtlen jókedvről felnőtt segítők gondoskodnak, akiknek száma csaknerm azonos a táborozó gyerekek létszámával. Minden programtartó, orvos, nővér önkéntesként vesz részt egy-egy nyári turnusban. Az alapítvány több éves tapasztalatára támaszkodva magas színvonalú képzést biztosít számukra, hogy az ő szakértelmük, támogatásuk és barátságuk igazán teljes élménnyé tegye a vidám tábori kalandokat. Az önkéntes segítők március 16-ig jelentkezhetnek.

Bővebb információ: www.batortabor.hu "

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra