"Elképzelni sem tudtam más hivatást"

Prof. Dr. Takács Péter, az amerikai Eastern Virginia Egyetem professzora Debrecenben született és szerzett orvosi diplomát. A szülés utáni regeneráció fontosságára irányuló program, a "Babántúl" kutatási igazgatói munkája ugyan a tengeren túlról, de újra szülővárosához köti.

Szülész-nőgyógyász azért lett, mert édesapja is az volt. Nyolcéves koráig a szülészeti klinika intézetében lakott. Míg más gyerekeknek a játszótér az erdő volt, neki a szülészet jelentette azt. Ötévesen látott először szülést, ami lehet, hogy túl korán volt, de elindított egy folyamatot.

Szakterületként az uroginekológia hogyan jött?

Már az egyetemi éveim alatt nyilvánvaló volt számomra, hogy a női betegekkel könnyebben megtalálom a közös hangot. A szülészet-nőgyógyászat azért nagyon szép, mert ha az ember szülészkedni szeretne, akkor teljesen természetes folyamattal, egészséges nőkkel találkozik, ha a nőgyógyászatra helyezi a hangsúlyt, az annyira széles lehetőséget kínál, hogy biztosan megtalálja a számítását. Aztán a sors úgy hozta, hogy Amerikában találkoztam az uroginekológiával, ami többek között a kismedencei süllyedéssel, inkontinenciával és szexuális diszfunkciókkal foglalkozik. Egy új terület, ami nagyon érdekelt.

dr. Takács Péter
Prof. Dr. Takács Péter

Mikor és hogyan kezdődött a "Babántúl" program?

Legalább tizenöt évre tekint vissza. Miamiban dolgoztam, amikor felmerült a kérdés, hogyan tudnánk szülés után a kismedence elváltozásait jobb irányba befolyásolni. Laboratóriumi körülmények között kutattunk éveken át, majd vittük át az eredményeket állatkísérletekbe. Végül a Debreceni Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján végeztünk el egy olyan kísérletsorozatot, melyben igazoltuk, hogy a Babántúl étrend-kiegészítővel a kismedence izomzata szülés után erősíthető, felépülése gyorsítható.

A programnak azonban további üzenete is van.

Igen, szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a kismamák a szülést követően törődjenek többet önmagukkal, egészségükkel. Sajnos elfogadott társadalmi elvárás, hogy az újdonsült anyuka százszázalékos odaadással, minimális segítséggel, éjjel-nappal foglalkozzon a babával. Úgy látom, hogy Amerikában a nők sokkal lazábban kezelik ezt, és nagyobb figyelmet fordítanak önmagukra. Fontos gondolni már a gyerekágyas időszakban arra, hogy lesz élet a babán túl is, ezért a program neve. Az újszülöttből tinédzser lesz, majd elmegy otthonról. Nem mindegy, hogy milyen életminőséggel marad utána az anya. Például sokat tehet önmagáért a kismedencei izmok tornájával. Egy nőnek a terhesség alatt, majd a szülést követő hatodik héttől élete végéig fontos lenne ezt a területet tornáztatnia.

Babántúl

Miért annyira jelentős a felépülés szempontjából az első hat hét?

A hüvelyi szülés során a kismedence izomzata sérülhet. Minél idősebb a kismama, annál nagyobb ennek az esélye, míg az első gyermekét húszas éveiben szülő nőnél 15 százalék, addig a negyvenes éveiben járónál 50 százalék. A levátor izomzatot úgy kell elképzelni, mint egy kelyhet, amely körülveszi a medencét. Jelentősen el kell lazulnia és szét kell nyílnia, hogy a baba kijöhessen rajta. Ezen az izomrétegen nyugszik a húgyhólyag, a hüvely és a belső nemi szervek. Ha itt maradandó elváltozás keletkezik, akkor az többek között inkontinenciához, szexuális problémákhoz vezethet. A szülést követő hat hónap egyedi hormonális miliő, az evolúció szempontjából lényeges, önmagától működő védőmechanizmus. A nők ennek köszönhetően tudtak probléma nélkül szülni még a vadonban is. A teljes regenerálódáshoz ez soha vissza nem térő időszak, ekkor lehet a legtöbbet tenni érte. (X)

A cikk megjelenését a Fempharma támogatta.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A keleti tájakon is gomolyosodik a felhőzet. A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, kevés helyen zivatar is lehet. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős, utóbbinál esetleg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra