Elhallgatták a gyógyszerek mellékhatásait

Elhallgatta a gyógyszergyár a mellékhatásokat, per indul ellenük New Hampshire-ben.

Az Egyesült Államok északkeleti szövetségi állama pert indít a New Hampshire gyógyszergyár ellen, mert az a reklámjaiban nem hívta fel a figyelmet arra, hogy az egyik készítménye, az USA-ban gyakran használt OxyContin nevű fájdalomcsillapító gyógyszerfüggőséget okoz .

A cég közleményben visszautasította a vádakat

Mint ismeretes, a gyártó agresszív marketinggel reklámozza termékét, és többszöri figyelmeztetés ellenére sem hangsúlyozta eléggé a gyógyszer mellékhatásait: azt például, hogy narkotikumtartalma függőséget okoz.

A New Hampshire-i főállamügyész polgári bejelentés után indította meg az eljárást. A panasz szerint reklámjaiban a cég túlhangsúlyozta az OxyContin hatékonyságát, és azt állította, hogy csaknem lehetetlen függővé válni tőle , az ismertté vált eseteket pedig elhallgatta.

New Hampshire a kábítószer-függőség által leginkább sújtott szövetségi állam az Egyesült Államokban. 2016-ban csaknem ötszáz ember halt meg drogtúladagolásban.

Ann Rice, New Hampshire helyettes államügyésze így nyilatkozott: "ha le akarjuk győzni ezt a járványt, akkor el kell érnünk, hogy ne legyenek új kábítószerfüggők . Ennek egyik módja az, ha biztosítjuk, hogy ezeket a függést okozó, rendkívül veszélyes gyógyszereket megfelelő módon forgalmazzák, úgy, hogy nem kisebbítik mellékhatásaikat és nem túlozzák el előnyeiket."

A cég közleményében visszautasította a vádakat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra