Életmentő szoftvert fejlesztettek ki az okostelefonokra

Okostelefonokra letölthető életmentő szoftvert fejlesztett ki a Magyar Máltai Szeretetszolgálat - jelentette be Győri Lajos, a szervezet ügyvezető alelnöke pénteken budapesti sajtótájékoztatón.

Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy az emberek sok esetben azt sem tudják, hogyan kell mentőt hívni, nem tudnak hatékonyan segíteni a bajban - mondta a Győri Lajos. Ebben nyújt segítséget az általuk kifejlesztett szoftver, amelybe húszéves mentőszolgálatuk mintegy 35 ezer bevetésének tapasztalatait sűrítették bele.

Az alkalmazás elindításával a főmenüből közvetlenül lehet mentőt hívni, méghozzá úgy, hogy Európa egész területén egy gombnyomással az aktuális ország mentőszolgálatát tárcsázza a telefon. Emellett segít felkészülni azokra a kérdésekre, amelyek a mentőszolgálat diszpécsere tesz fel, például megmondja, hol vagyunk, hová szeretnénk mentőt hívni.

Ezenkívül tartalmaz egy gyorsan, könnyen érthető szakmai útmutatót, amely a leggyakrabban előforduló balesetek, rosszullétek esetén nyújt hasznos tanácsokat. A Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója szerint a tananyag tíz perc alatt elolvasható. Mint mondta, a program tananyagát folyamatosan frissítik majd, de bővíteni nem tervezik, mivel a cél éppen az, hogy sürgős esetben a lehető legrövidebb idő alatt használható legyen.

A szoftvert péntektől lehet letölteni a Magyar Máltai Szeretetszolgálat honlapjáról az úgynevezett okostelefonokra. Az ügyvezető alelnök elmondása szerint jelenleg 200 ezer ilyen készüléket használnak az országban, de a piackutatók becslése szerint egy év múlva már egymillió lesz forgalomban.

A program teljes tananyaga a címen is olvasható.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra