Élen a gyógyításban

A Szabolcs-Szatmár-Beregi régió 572 ezres populációjával a harmadik legnagyobb lélekszámú megye, melynek legkomplexebb ellátását nyújtó egészségügyi intézménye az 1899-ben alapított, több mint 100 éves múltra visszatekintő Jósa András Oktató Kórház.

A név kötelez

A kórház több mint 100 éves történetét mindvégig, a hagyományok tisztelete, a kiváló elődök szellemében végzett, magas szakmai színvonalú gyógyító-ápoló munka kísérte végig. Az intézet a nyíregyházi Erzsébet közkórházból fejlődött ki, melynek jogelődje a Korányi Frigyes (1827-1913) által 1863-ban Nagykállón alapított Szükségkórház volt.

Korányi utódja a fiatal Jósa András lett, aki 1886-ban Nyíregyházára kerülve szívesen bábáskodott az 1896-os millenium szellemében fogant kórházépítési törekvések fölött. Ezek eredményeként 1899-ben elkészült az Erzsébet közkórház.

Dr. Jósa András kórházigazgató kitűnő régész és újságíró is volt, olyan tehetség, aki - Krúdy szerint - "a Korányiak szülőföldjén vetélkedhetett a legjobb magyar orvos titulusáért". 26 évesen iratkozott be a bécsi egyetem orvosi karára. Orvosdoktorrá avatása után egész életét az orvostudománynak, a megye elmaradott közegészségügyének szentelte.

Az Erzsébet közkórház első igazgatója a nevezetes Kállay család leszármazottja, Dr. Kállay Rudolf sebész főorvos lett. 16 évi nyíregyházi igazgatói tevékenysége alatt az Erzsébet közkórház 250 ágyas, jó hírű intézménnyé fejlődött. A betegségek "kórfajok", vagyis kórképek szerinti besorolása kezdettől fogva belgyógyászati, sebészeti, szemészeti és nőgyógyászati esetek szerint történt.

A II. világháború épületkárokat nem okozott, így az 1950-es, 60-as években reneszánszát éli a folyamatosan bővülő intézmény. 1967-ben a Megyei Tüdőgyógyintézettel, majd 1969-ben a Megyei Rendelőintézettel bővült az intézet, majd ugyanebben az évben fennállásának 70. évfordulóján veszi fel a kórházalapító polihisztor, Jósa András nevét.

A kórház gazdasági és technikai fejlődése napjainkig tart, 1996-ban a modern Szülészet-nőgyógyászati és Fül-orr-gégészeti épület átadásával csupán mennyiségileg zárult le a kórház fejlődése.

Színvonalas képzőhely

A nyíregyházi Jósa András Oktató Kórház a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum, a Debreceni Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kara és a Zay Anna Gimnázium és Egészségügyi Szakiskola oktató kórháza, az ország minden területéről fogad orvostanhallgatókat, rezidenseket, ápolókat és egyéb szakdolgozó jelölteket gyakorlatra.

Az intézmény alaptevékenységei a következők: felnőtt- és gyermek, aktív- és krónikus-, járó- és fekvőbeteg-szakellátás, rehabilitáció, fejlesztő, oktató tevékenység, utókezelés, gondozás, közép- és felsőfokú oktatás, orvos-, szakorvos-képzés, kutatási tevékenység.

Az intézet multifunkciós kórházként három szinten nyújt ellátást, területi tagoltság alapján.

Gyógyító-megelőző tevékenységüket szakmacsoportos szervezésben folytatják, amely biztosítja a szakmacsoporton belüli osztályok közötti együttműködés hatékonyságát.

A kórház missziója, hogy széles körű szolgáltatást biztosítson a gyógyítás és az ápolás területén, megfelelve a legmagasabb szintű minőségi követelményeknek és etikai elvárásoknak a betegek megelégedettsége érdekében.

Magas szintű szakmai felkészültség

A kórházban a minőségi munka alapja a dolgozóktól megkövetelt magas szintű szakmai felkészültség. Ehhez segítséget nyújt az intézet továbbképzések formájában is.

Mára az intézmény - ágyszámát tekintve - a legnagyobb kórházak közé tartozik az országban: 1869 ágyon folyik a korszerű gyógyító ellátás, feladatait 48 klinikai és 4 diagnosztikai osztály, több mint 200 féle szakrendelés és gondozás keretein belül látja el. Az intézmény 1998-től ISO 9001 szabvány szerint működteti minőségügyi rendszerét.

Klasszikus egészségügyi szolgáltató intézményként szem előtt tartják betegeik érdekeit, dolgozóik elégedettségét. A költség-hatékony működtetés kritériumainak figyelembe vétele mellett, az EU integrációs követelményrendszer kihívásaival is igyekeznek felvenni a versenyt.

Széles körű szolgáltatások

A gyógyító-megelőző tevékenységben végbemenő minőségi változásokat korszerű, kíméletes gyógyító és diagnosztikai eljárások bevezetésével követi a kórház: ESWL (ultrahangos vesekőzúzás), laparoszkópos epesebészet, lézeres szemműtétek, műlencse beültetés, kézsebészet, végtag visszaültetés, plasztikai sebészet, égéshelyreállító plasztikai műtétek, DEXA (csontsűrűség mérés), CT, spirál CT, MR vagy spirál doppler.

A kórházban 1982 óta működik országos modellként funkcionáló Sürgősségi Betegellátó Osztály, ahonnan az első ellátás és sürgős kórok feltárása után stabil állapotban kerülnek az osztályokra a betegek.

A szülészeten elérhető a papás-mamás együttszülés, alternatív szülési lehetőségek, rooming-in rendszerben.

Az intézet mikroszkópos hallásjavító és fej-nyak-sebészeti műtéteket, beszédkészség-fejlesztő beavatkozásokat is nyújt betegeinek. A regionális feladatokat ellátó Onkoradiológiai Osztály rendelkezik a modern kemo- és sugárterápia eszközeivel, az onkológiai betegek korszerű ellátását modern szövettani diagnosztikára alkalmas háttér biztosítja. A megyében egyetlen Ortopédiai osztály fő profilja a térd- és csípőízületi protézisek beültetése, gerinc-stabilizáló műtétek végzése. Az intézmény nagy hangsúlyt fektet a rehabilitációs szolgáltatásokra is. Így jött létre például a Légzésrehabilitációs Osztály, ahol az idült légzőszervi megbetegedésekben szenvedő betegek célzott rehabilitációs kezelése folyik.

A keringési és emésztő-szervrendszeri betegségek kivizsgálására és gyógyítására korszerű feltételek állnak rendelkezésre, pl. színes echo készülék, mely rendkívül pontos diagnózis felállítását teszi lehetővé.

Az intézet Pulmonológiai osztálya szanatóriumi körülményeket biztosít a betegek számára.

Gyermekgyógyászati centrumban a gyermekgyógyászat minden szakterületén magas szintű diagnosztikai, gyógyító és gondozó tevékenység folyik, de szakellátáson túl konduktori, logopédiai, pszichológiai szakellátás is működik.

2006-ban invazív kardiológiai laborral bővült a kórház szolgáltatási palettája, ami lehetővé teszi az arra rászoruló szívbetegek koszorúér festését, koszorúér tágítását, a ritmuszavarok invazív kivizsgálását és ritmusszabályozó készülés beültetését.

A kórház legfiatalabb részlege a 2007-ben átadott Ápolási Osztály. Mivel a megyében élők egyötöde 60 éven felüli, ezért az új osztály hatalmas lakossági igényt elégít ki. Rendkívüli mértékű modernizáció ment végbe az egynapos sebészeti beavatkozások területén is, kiemelten a szemészeti, általános sebészeti és nőgyógyászati szakmákra vonatkozóan.

Fejlesztések

A vezetőség a kórház gazdasági, társadalmi, szakmai környezetét folyamatosan monitorozza és elemzi, s az állandóan változó körülmények által támasztott kihívásoknak próbál megfelelni. Az Európai Terv keretein belül a Humánerőforrás Fejlesztési Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott pályázatuk közül kettő is a megvalósulás végső szakaszában van.

A HEFOP 4.2 IT pályázat keretében fog megvalósulni az online összeköttetést a családorvosokkal.

HEFOP 4.3 - Egészségügyi Infrastruktúra fejlesztése az elmaradott régiókban, Térségi Diagnosztikai és Szűrőközpont létrehozása a Jósa András Oktató Kórházban címet viseli. Ennek keretében 2007 decemberében átadják a felújított régi Sebészeti épület, amely nem csak az Ér Központhoz tartozó járóbeteg ellátási egységeknek ad otthont, hanem ezekhez a szakrendelésekhez fekvőbeteg-ellátási hátteret biztosító osztályoknak is.

Az Ér Központ létrehozásának célja, hogy a megfelelő hatékonyságú munkával növeljék a megyében a munkaképes lakosok számát, javítsák a kórházban dolgozók munkakörülményeit, illetve javítani tudjanak a leggyakoribb halálozást okozó betegségekben a mortalitási mutatókon.

Jósa András Oktató Kórház
Főigazgató: Dr. Pikó Károly
Kórházalapítás: 1899
Osztályok száma: 52
Vonzáskörzet: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Ellátott fekvőbetegek száma: 85 532/év
Ellátott járóbetegek száma: 2 227 837/év
Orvoslétszám: 444
Egészségügyi szakdolgozói létszám: 2025
Aktív betegágyak száma: 1768
Alapítvány: Alapítvány a Sürgősségi és Daga­natos Elváltozásban Szenvedő Betegekért
Bankszámla száma: 11744003-20931663-00000000

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra