Egymást fürdetik a betegek a budapesti kórházban

Lesújtó képet festett a Péterfy kórházról az egyik ott kezelt beteg. Az alapvető higiénia mellett a nővérek hiányát is kiemelte, amely miatt a betegek egymást kénytelenek mosdatni és etetni.

A Péterfy Sándor utcai kórházról adott aggasztó jelentést egy bent kezelt beteg. A Praxis blogon közzétett levél szerint a nő tavaly ősszel került az intézménybe, ahol két hetet töltött. Az orvosok szakértelmével ugyan meg volt elégedve, a bent tapasztalt körülményekről azonban aggasztó képet festett.

Krízishelyzet a kórházi ápolók miatt Vészesen megnövekedett az ápolóhiány a magyarországi kórházakban, amire a bérnővérek alkalmazása sem megfelelő reakció a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara vezetője szerint. Kattintson a részletekért!

Egymást fürdetik a betegek

"Kosz és mocsok szinte mindenhol, a fürdőnek nevezett egyszemélyes lyukba úgy bírtam csak bemenni, hogy előtte én magam fertőtlenítettem, hogy legalább ott ne szedjek össze valamit. A wc ugyanez a kategória, papír és kézmosó természetesen nem volt, mindenre fel kell készülni, ha az ember ide kerül" - írja a blogon a nő. Elmondása szerint a takarítók naponta felmosnak ugyan, a napközben keletkező szennyeződéseket - például az ágytálból kiömlő vizeletet - azonban már többnyire a betegek takarítják el egymás mellől.

Az emberhiány miatt az orvosoknak és a nővéreknek sem jut elég idő a betegekre
Az emberhiány miatt az orvosoknak és a nővéreknek sem jut elég idő a betegekre

Az emberhiány és a túlterheltség miatt a nővéreknek sem idejük, sem kedvük nincs eleget foglalkozni a betegekkel a leírtak szerint. "Fürdetésről ne is álmodjon, aki saját magát nem képes megmosdatni, vagy a hozzátartozói nem segítenek, mert az ápolók ezt a fajta munkát egyetlen alkalommal sem látták el, amíg bent voltam. A 21. században, Európában a jobb állapotú betegek mosdatják a társaikat, hogy ne egye meg őket a piszok, és ne kapjanak el további fertőzéseket" - olvasható a blogon. Hasonló módon zajlik az étkezés is, a mozgásképtelen betegek is megkapják ugyan az ételt, de az elfogyasztásban esetleg a többi ápolt segíthet csupán.

)
Könnyedén az allergia tüneteivel szemben (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31, +36 °C
Minimum: +13, +23 °C

A napsütést időnként gomolyfelhők zavarják, ezekből helyenként zápor, zivatar kialakulására kell készülni. Mérsékelt lesz az északi szél, 31, 36 fokos maximumhőmérsékleteket mérhetünk. Vasárnap nem érkezik front, ismét az országos kánikula jelenti a veszélyt. Fennáll a napszúrás és a hőguta kockázata, magas a kiszáradás veszélye. Többeknél migrén léphet fel, csökken a koncentrálóképesség. Megszaporodhatnak az emésztési problémák. A hőérzet több fokkal a mért értékek felett alakul. A légszennyezettség alacsony, alig változik. A légnyomás gyengén süllyed.

Egészséget befolyásoló hatások:

Megterhelő hőség (Napi középhőmérséklet 25 fok felett várható)