Egyedülálló műtéti eljárást fejlesztettek ki Szegeden

Egyedülálló műtéti eljárást dolgoztak ki a tüdőbetegek számára Szegeden. Az eljárással az ápolási idő is jelentősen lecsökken.

A világon egyedülálló eljárást dolgoztak ki a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) sebészeti klinikáján. Az új műtéti kezelés a hagyományos gépi lélegeztetésen alapuló és a spontán légzés mellett végzett tüdőműtétek előnyeit ötvözi.

Az új módszer lényege

A klinika mellkassebészeti osztályának vezetője, Furák József kifejtette, a széles körben alkalmazott gépi lélegeztetéses tüdőműtétek évtizedek óta úgy zajlanak, hogy az operált tüdőfelet kikapcsolják a légcseréből, a másik oldalon pedig a lélegeztetőgép teszi lehetővé a ventillációt. Ez a módszer azonban jelentős károsodást okoz a tüdő szerkezetében, lényegesen rontja az immunválaszt, illetve gyulladásos válaszreakciókat indít el a szervezetben. Ezeket a komoly károsodásokat és az ezzel járó szövődményeket, valamint a műtét utáni lassabb felépülést szerették volna régóta elkerülni, vagy legalább csökkenteni a szakértők.

Az új módszer már a tüdőműtétre szoruló páciensek 90-95 százalékánál alkalmazható. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images
Az új módszer már a tüdőműtétre szoruló páciensek 90-95 százalékánál alkalmazható. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images

Erre kiválóan alkalmas a spontán légzéses tüdőműtét, amit Szegeden évek óta sikerrel végeznek, de az eljárás bizonyos társbetegségekkel küzdő pácienseknél nem alkalmazható, széles körű elterjedését pedig akadályozza, hogy a komplikációk esetén szükséges légútbiztosítás csak nehezen és hosszabb idő alatt végezhető el. A főorvos tájékoztatása szerint az új eljárásnál pont a két módszer előnyeit kombinálták: a spontán légzést a légútba helyezett tubussal biztosítják, amit a köhögési inger kikapcsolása tesz lehetővé a bolygóideg érzéstelenítésével.

Jelentősen lecsökken az ápolási idő

Az eljárás kidolgozásában részvevő aneszteziológus, Szabó Zsoltközlése szerint az új módszer már a tüdőműtétre szoruló páciensek 90-95 százalékánál alkalmazható. Az eddig így ellátott csaknem száz beteg átlagos ápolási ideje a korábbi egy hétről kettő-három napra csökkent. A páciensek a beavatkozást követően néhány órával már teljes értékű fizioterápiás munkát tudnak végezni - fűzte hozzá.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra