Egy pohár sör - ennyit bír el egy idős ember szervezete naponta

Drasztikus mértékben csökkenteni kellene az idősebb emberek számára még biztonságosnak tartott alkoholmennyiséget. A brit Királyi Pszichiátriai Társaság jelentése szerint a 65 éven felülieknek legfeljebb napi másfél egységnyi alkoholt lenne szabad fogyasztaniuk. Ez körülbelül egy pohár sörnek vagy egy kis pohárnyi bornak felel meg. Az idősebbek szervezete ugyanis kevésbé tudja feldolgozni az alkoholt, és az ital a betegségeikre szedett gyógyszerekkel is kölcsönhatásba léphet. A nők esetében heti 14, férfiak esetében heti 21 egységnyi elfogadott alkoholmennyiség fiatal felnőttekkel kapcsolatos vizsgálatokon alapul.

A szakértők szerint egyre gyakoribb a szerhasználat az idős emberek körében. A jelentés azt írja, hogy az alkoholproblémákkal küzdők egyharmada idősebb korban válik függővé, nyugdíjaztatás, gyász, unalom, magány vagy depresszió következtében. Csakhogy náluk ez nem feltűnő, mert a fiataloktól eltérően számos idős ember otthon iszik. A problémát még tovább súlyosbítja az alkohollal kölcsönhatásba lépő gyógyszerek széles körű használata.

A szakértők azt szorgalmazzák, hogy adjanak ki kifejezetten az idősebbekre vonatkozó ajánlást a biztonságos alkoholmennyiségről, melynek felső határa napi 1,5 egység, vagyis heti 11 egység lenne. Ezen kívül azt javasolják a háziorvosoknak, hogy minden 65 éven felüli pácienst szűrjenek szerekkel való visszaélésre. A kábítószerekkel és alkohollal kapcsolatos egészségügyi programok pedig kifejezetten célozzák az idős embereket is.

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Mikor nincs rendben a hüvely?Intim gondok

Mikor nincs rendben a hüvely?A legtöbb nő találkozik élete során valamilyen, a hüvelyt érintő problémával

Betegség, amely minden nőt érinthetInkontinencia

Betegség, amely minden nőt érinthetFőleg szülés után érinti a nőket, de bárkinél felléphet

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Végbélvérzés

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Mindenki megrémül, ha a vécépapíron vért vesz észre

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Beteghang

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Brjeska Dóránál 2013 őszén diagnosztizáltak áttétes mellrákot

A nátha gyógynövényes kezeléseNátha

A nátha gyógynövényes kezeléseNagyon sok gyógynövény van, amelyet bevethetünk, hogy felvegyük a harcot

60 felett így kell sportolniSport

60 felett így kell sportolniBár csökken az állóképesség és az izomerő, mégis fontos, hogy továbbra is sportoljunk

Otthoni megoldások orrfolyásraOrrfolyás

Otthoni megoldások orrfolyásraA jelenség oka a hideg, a megfázás, illetve az influenzavírusok

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyAnyajegy

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyMiért fontos a rendszeres szűrés?

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
-7, -2 °C
Minimum:
-12, -7 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt északon, északkeleten alig zavarja felhő a napsütést, délen azonban változóan felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag