Egy folyamatosan fejlődő intézmény

A múlt század közepén létrehozott kórház ma korszerű gépparkkal, bababarát elismeréssel, sürgősségi osztállyal és gyógyszertárral is rendelkezik. Ismerje meg az intézmény folyamatos fejlődésének szakaszait cikkünkből!

Az észak-borsodi térségben fekvő Ózdon 1949. október 16-án, a várossá nyilvánítás évében került sor a 180 ágyas, a maga korában szakmailag és épületgépészetileg is korszerűnek számító kórház átadására. 1960-ban a kórház épületét összekötötték egy újonnan felépített szakorvosi rendelővel, megvalósítva a kórház-rendelőintézeti egység struktúráját. Az 1970-es években már egy korszerűen felszerelt kórház működött: 8 ágyas felvételi egységgel, 8 ágyas intenzív részleggel, kivizsgáló-akut és krónikus utókezelő részlegekkel. 1992-ben pedig már 422 ágyon folyt a betegek gyógyítása. 1995-96-ban több mint 130 ággyal csökkent az ágyszámunk.

1995-2000 között a kórház megújult, egy annak minden részletét érintő rekonstrukció által, 2007-2009 között pedig a szakrendelő teljes rekonstrukciója zajlott, mindez korszerű körülményeket teremtett mind fekvő- és járóbetegeink ellátásához, mind dolgozóink munkavégzéséhez. A szakrendelő rekonstrukciója során megújult, és új helyre került a kórházi gyógyszertár, mely kiegészült egy vényforgalmas patikával is.

2009. április 1. napjától a kórház működtetését és vagyonkezelését az Önkormányzattól 20 évre átvette a Medcenter Nonprofit Kft. Kórházunk átalakult, és Almási Balogh Pál Kórház Egészségügyi és Szolgáltató Nonprofit Kft-ként működik tovább a Medcenter Nonprofit Kft. 100%-os tulajdonában, szakmai együttműködésben a BAZ Megyei Kórházzal, illetve a térség más intézményeivel.

Radiológiai osztályunkon 2005 óta PACS rendszerű digitalizálást valósítottunk meg, közelmúltban újítottuk meg labor gép-műszerparkunkat, folyamatban van a radiológia fejlesztése, 4D-s ultrahang áll kismamáink rendelkezésére. Sebészeti és nőgyógyászati osztályunkon korszerű laparoszkópos műtéteket végzünk. Szakmai struktúráját a vezetés mindenkor a kor követelményeihez igazította, 2002-től az aktív osztályok mátrix rendszerben működnek. 2007-2010 között a kormányzat súlyponti kórháznak jelölte.

Ma a kórház 346 ágyszámból 286 ágy aktív (mátrix bel 90, seb-trauma 40, szülészet-nőgyógyászat 40, csecsemő-gyermek 36, reumatológia 70 + 6 ágyas intenzív + 4 sürgősségi), 60 ágy krónikus (40 krónikus, 20 ápolási). Központi Aneszteziológiai és Intenzív Osztály, Központi Műtőszolgálat, Központi Takarítószolgálat, Központi Sterilizáló, központosított betegszállítás és adminisztráció működik. A Sürgősségi Betegellátó Osztály (SO2) 2008. január 1-től kezdte meg működését.

A kórház-rendelőintézeti egységtől 2 km-re, II.sz. telephelyen helyezkedik el a reumatológiai osztály és a szakrendelés. Struktúramódosítást tervezünk, melynek kapcsán a reumatológiai osztályt az anyaépületnél helyeznénk el új épületben, ennek forrását sikeres EU-s pályázat biztosítja. A 9 fekvőbeteg osztály mellett 30 szakmában folyik járóbeteg szakellátás. 2010. évben 11.528 fekvő-, 274.400 fő járóbeteget láttunk el.

Bababarát Kórház vagyunk, az országban elsők között kerültek kialakításra rooming-in szobák; igény szerint 8 db magasabb komfortfokozatú szoba áll térítési díj ellenében betegeink részére, kisgyermekével felnőtt hozzátartozó is helyet kaphat gyermekosztályunkon a gyógyítás idejére.

Nagy gondot fordítunk a tisztaságra, kórtermeink fürdőszoba blokkal felszereltek, többnyire 2-4 ágyasak.

1988. októberétől működik az Almási Balogh Pál Alapítvány a gyógyító munka tárgyi feltételeinek, dolgozóink szakmai továbbképzésének támogatására.

A kórház hatalmas, gondozott parkját tavasztól őszig betegeink szívesen veszik igénybe.

Almási Balogh Pál Kórház Egészségügyi és Szolgáltató Nonprofit Kft.
Főigazgató: Dr. Eszenyi Géza
Kórházalapítás: 1949. október 16.
Osztályok száma: 9
Vonzáskörzet: 70.000 fő (reuma vonatkozásában 186.600 fő)
Ellátott fekvőbetegek száma: 11.528 fő (2010-ben)
Ellátott járóbetegek száma: 274.400 fő (2010-ben)
Orvos létszám: 61 fő
Egészségügyi szakdolgozói létszám: 350 fő
Aktív betegágyak száma: 286 ágy (össz-ágyszám: 346)
Alapítvány: Almási Balogh Pál Alapítvány
Bankszámla száma: 11734121- 20032575
Cím: 3600 Ózd, Béke u. 1-3.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra