EgészségVonat - beszállás indul!

Székesfehérvárról indul június 6-án és az egész országot bejárja majd a sanofi-aventis/Chinoin EgészségVonat.

2006-ban és 2007-ben is országjáró körutat tartottak a szakemberek az egészségvonattal, ennek eredményeképpen majdnem 18 ezer látogató vett részt szűrővizsgálaton, akiknek fele nagy kockázatú.

Szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy 2005-ben összesen több mint 32 ezer férfi és 38 ezer nő halt meg szív- és érrendszeri megbetegedésben Magyarországon.

Ma egy magyar lakos átlagosan 5-10 évvel él kevesebbet, mint egy fejlett nyugat-európai ország lakosa. Egy magyar embernél a rák kialakulásának a veszélye két- háromszorosa, mint egy nyugat-európai társánál.

A szűrővizsgálatok célja, hogy az orvosok minél előbb felfedezzék és kezeljék a betegségeket.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra