Egészségügyi szakadék tátong a "régi" és az "új" Európa között

Közel két évtizeddel a kommunizmus összeomlása után még mindig egészségügyi szakadék tátong az Európai Unió régebbi tagországai és az újonnan csatlakozott országok között, és ezt tükrözi a korai halálozás magas aránya a kelet-közép-európai országokban

- ismertették Brüsszelben a témában három éven át folytatott átfogó tudományos kutatómunka fő megállapítását.

Az európai finanszírozásban végrehajtott kutatási projekt neve HEM (Monitoring Health Evolution Following Enlargement, vagyis az egészségügy alakulásának áttekintése az EU-bővítés után) volt. A kutatások kiterjedtek a főbb megbetegedéskockázati tényezőkre, különösen az alkoholfogyasztást illetően, illetve egyes táplálkozási mutatókra, illetve a dohányzásellenőrzés kérdésére.

Az összegző jelentésből kiderül, hogy Magyarországon a 20. és a 64. életév között történő - korainak tekintett - elhalálozási ráta férfiak esetében 2002-ben a 15 régi EU-tagország (EU15) átlagos rátájának 2,4-szerese volt, ami csak nagyon szerény javulás az 1993-as 2,5-es szorzóhoz képest. A nők esetében ez az arányszám 1993-ban 2,1-szeres, 2002-ben 1,9-es volt.

Az unióhoz nemrég csatlakozott 10 kelet-közép-európai állam (EU10) között Magyarország 2002-ben a negatív élbolyban volt a korai halálozást illetően.

A férfiak esetében a 4 5-6 4. életév közötti elhalálozási ráta az EU10 országok közül csak a balti országokban, a 2 0-4 4. életév közötti elhalálozási ráta pedig a balti országokban és Romániában volt magasabb, mint Magyarországon. A nők esetében mindkét életkori csoport vonatkozásában Magyarország a harmadik legmagasabb korai halálozási rátát mutatta az EU10 csoporton belül: csak Lettország és Románia előzte meg.

A korai halálozások száma Magyarországon 2002-ben férfiak esetében százezer főre vetítve 790, nőkre vetítve 309 volt. Az EU15-ös átlag férfiak esetében 333, nőkre vetítve 162 volt, de az E10-es átlag is jobb volt a magyar mutatóknál: férfiaknál 682, nőknél 261.

A várható élettartam 2002-ben Magyarországon férfiak esetében 68,3 év, nők esetében 76,7 év volt. Ehhez képest az EU10 átlaga férfiaknál 69,1 év, nőknél 77,2 év, az EU15 átlaga pedig férfiaknál 76 év, nőknél 81,8 év volt.

A várható élettartamot illetően tapasztalható nagy különbség - a HEM projekt összegző dokumentumának megfogalmazása szerint: szakadék az EU15 és Magyarország mutatói között mindkét nem esetében nagy mértékben a szív-és érrendszeri és a rákos megbetegedések magasabb gyakoriságára vezethető vissza.

Más metszetben vizsgálva az okokat, az derül ki, hogy a férfiak esetében e szakadék 33 százalékáért, nők esetében pedig 20 százalékáért az alkoholfogyasztás felelős. A szakadék mintegy fele mindkét nem esetében a dohányzásra vezethető vissza. (MTI-Panoráma, Kárpáti János, Brüsszel)

hirado.hu

(2007.10.26. 11:04)

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra