Egész nap fáradt? Betegséget jelezhet

Az ősz és ezzel együtt az esős, borongós idő beköszöntével egyre többen panaszkodnak egész nap tartó álmosságra, depressziós hangulatra. A napsütéses órák számának csökkenése bizony komoly befolyást gyakorol hangulatunkra, ám amennyiben mindennapossá válik a probléma, vagy akár még egyéb tünetek is fennállnak, úgy az hormonális zavart is jelezhet. Dr. Koppány Viktória, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa elmondja, milyen esetekben gyanakodjunk betegség meglétére, és mit lehet ilyenkor tenni.

D-vitamin hiánya

Ősszel a tartós fáradtság hátterében gyakran D-vitamin-hiány húzódik, hiszen ahogy kevesebb napfényhez jutunk, úgy csökken a D-vitamin mennyisége a szervezetünkben. Márpedig a C-vitamin mellett ez a legfontosabb immunerősítő vitaminunk, ezért megfelelő mennyisége távol tartja a megfázásos betegségeket, ráadásul több tanulmány szerint a hormonális rendszer működését is támogatja. Alacsony szintjének jellemző tünetei közt az álmosságon túl azimmunrendszergyengülése, valamint a sápadt bőr szerepel. Kezelése a vitamin pótlásával történik, ám ehhez előzetes laborvizsgálat szükséges, mivel ezáltal pontosítani lehet a dozírozást, ami azért fontos, mert zsírban oldódó anyagként a D-vitamin túladagolása akár veseelégtelenséghez is vezethet!

Széleskörű szakmai vita övezi az ideális D-vitamin-bevitel kérdését. A University of San Diego és a Creighton University kutatóiból álló csoport 2015 márciusában publikált tanulmánya szerint a megfelelő napi mennyiség 7000 nemzetközi egység, de még a 10 ezer sem káros.

Inzulinrezisztencia, cukorbetegség

A cukorbetegség és az előszobájának tartott állapot, azinzulinrezisztencia(IR) egyre több embert érint manapság. Egyik fő tünete a depressziós hangulat és a fokozott álmosság. A eltolódott hormonális egyensúly IR esetében olyan tüneteket is okozhat, mint a fokozott szőrösödés a férfiakra jellemző területeken, hajhullás, zsíros, pattanásos bőr, melyek még tovább rontják a beteg hangulatát. Veszélye, hogy kezelés nélkül 2-es típusú diabéteszen kívül PCOS-hez és meddőséghez is vezethet. Terápiája megfelelő, személyre szabott diétával, mozgással, valamint szükség esetén gyógyszeres kezeléssel történik - mondja dr. Koppány Viktória, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa.

Miért lehetünk állandóan fáradtak?

Pajzsmirigy-alulműködés

A fáradtság az egyik legjellemzőbb panasz pajzsmirigy-alulműködés esetén. A szerv által termelt hormonok (T3, T4) alacsony szintje az egész anyagcserére igen rossz hatást gyakorol, ami álmosságban és levertségben is megmutatkozik. Ezen kívül a beteg normál étkezés mellett is túlsúlyos, menstruációs zavarokban szenved, valamint teherbeesési nehézségekkel küzd. A diagnózis vérvétellel megállapítható, és kezelése hormonpótlással történik.


Kortizolhiány

A mellékvese által termelt kortizol szintje stressz hatására - az adrenalin mellett - megnő. Ebből következik, hogy folyamatos stressz során mennyisége tartósan megemelkedik, viszont ez egy idő után a mellékvese kifáradásához vezet, ami miatt kortizolhiány lép fel. Ennek jellemző tünetei a fáradtság és az enyhe depresszió. Kezelése két fronton történik: az egyik a gyógyszeres terápia, a másik a megfelelő stresszkezelés elsajátítása.

Koppány Viktória szerint fontos az összes hormonális probléma kezelése, hiszen amennyiben valamely szerv hormontermelése zavart szenved, úgy az hamar az egész endokrin rendszer működését felborítja - éppen ezért gyakori, hogy a fent említett problémák egyszerre fordulnak elő.

Forrás: Budai Endokrinközpont

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Mikor nincs rendben a hüvely?Intim gondok

Mikor nincs rendben a hüvely?A legtöbb nő találkozik élete során valamilyen, a hüvelyt érintő problémával

Betegség, amely minden nőt érinthetInkontinencia

Betegség, amely minden nőt érinthetFőleg szülés után érinti a nőket, de bárkinél felléphet

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Végbélvérzés

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Mindenki megrémül, ha a vécépapíron vért vesz észre

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Beteghang

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Brjeska Dóránál 2013 őszén diagnosztizáltak áttétes mellrákot

A nátha gyógynövényes kezeléseNátha

A nátha gyógynövényes kezeléseNagyon sok gyógynövény van, amelyet bevethetünk, hogy felvegyük a harcot

60 felett így kell sportolniSport

60 felett így kell sportolniBár csökken az állóképesség és az izomerő, mégis fontos, hogy továbbra is sportoljunk

Otthoni megoldások orrfolyásraOrrfolyás

Otthoni megoldások orrfolyásraA jelenség oka a hideg, a megfázás, illetve az influenzavírusok

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyAnyajegy

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyMiért fontos a rendszeres szűrés?

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
0, +6 °C
Minimum:
-2, +3 °C

Hazánkban szerdán délelőtt erősen felhős, borult lesz az ég a Dunántúlon havazás, másutt havas eső, főleg keleten eső is várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag