Drónokkal mentenének a fővárosi mentősök

A jövőben akár drónokkal is segítené a közterületen rosszul lett emberek ellátását az Országos Mentőszolgálat.

Csató Gábor, a szervezet főigazgatója elmondta, külföldi példák alapján kezdtek el a Főpolgármesteri Hivatallal közösen azon gondolkodni, hogy Budapesten is legyen lehetőség félautomata defibrillátort eljuttatni drónnal az utcai rosszullétekhez. Az elképzelés szerint az utcai rosszullétnél segédkező laikus életmentőt segítené a drón által szállított defibrillátor, hiszen ezek a repülő eszközök egyes esetekben gyorsabban a helyszínre érkezhetnek, mint a mentőautó.

Sürgős esetekben drónok vihetnek defibrillátort a mentési helyszínre
Sürgős esetekben drónok vihetnek defibrillátort a mentési helyszínre

A drón a defibrillátort 3-4 perc alatt az életmentés helyszínére tudja juttatni, és a 10 kilométeres repülési hatótávolságot figyelembe véve 3-4 ilyen szerkezettel le lehetne fedi az egész fővárost. A főigazgató elmondta, szeretné, ha jövő év elején elindulhatna a pilotprogram. Jelenleg is csupán a szabályozási környezet hiányzik a drónok működtetéséhez, a technológia már adott.

"Jelenleg az a törekvés, hogy akinek tényleg szüksége van mentőre, ahhoz akár perceken belül odaérjen egy olyan mentőegység, amely meg tudja kezdeni az ellátást. Minden egység úgy van kiképezve és felszerelve, hogy erre alkalmas legyen" - Csató Gábor tavalyi főigazgatói kinevezését követően nyilatkozott a HáziPatika.com-nak a mentőszolgálat helyzetéről, jövőjéről. A teljes interjút ide kattintva olvashatja el.

)
Tiszta levegő (X)

A frontérzékenyek nálunk gyógyulnak!

Fejfájás? Vérnyomás? Fáradtság? Sok stressz?
Frontérzékeny lehet!
Fejfájás? Ingadozó vérnyomás? Rosszullétek? Szédülés? Álmatlanság? Fáradékonyság? Feszültség? Sok stressz?
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával! Fejfájás? Vérnyomás? Rosszullét? Fáradtság? Idegesség? Sok stressz?
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25, +30 °C
Minimum: +13, +20 °C

Időnként megnövekszik a felhőzet, szórványosan zápor is lehet, de a napsütés lesz a jellemző. Élénk lesz az északias szél, 25, 30 fokos maximum hőmérsékleteket mérhetünk. Szerdán kettősfront jellegű hatás érvényesül, de front nem érkezik. Többeknél jelentkezhet rosszullét, az arra hajlamosaknál keringési panaszok és vérnyomás-ingadozás léphet fel. Az alvásproblémák is felerősödhetnek. Gyakori lehet a fejfájás és a migrén. Zivatarokban romolhat az asztmások állapota. A légszennyezettség közepes, alig változik. A légnyomás alig változik.

Egészséget befolyásoló hatások:

Fülledtség (magas páratartalom 25 fok feletti hőmérséklettel)