DNS-károsodást okozhatnak a CT-vizsgálatok

Egy kutatás során a tudósok azt vizsgálták, hogy milyen hatást gyakorol az emberi sejtekre az az alacsony sugárterhelés, amely a kardiológiában alkalmazott komputertomográfiás vizsgálatok során éri a szervezetet.

DNS-károsodást okozhat a komputertomográfia (CT) - mutatták ki korszerű laboratóriumi eljárások alkalmazásával a Stanford Egyetem kutatói, akik eredményeiket a Journal of American College of Cardiology: Cardiovascular Imaging című szaklapban ismertették.

A CT-t használják csont- és lágyszöveti elváltozás kimutatására is. Az eljárás során - a röntgentechnológia segítségével - háromdimenziós anatómiai képet hoznak létre. A folytatásért kattintson ! Az orvosi diagnosztikában széles körben elterjedt egésztest-CT százötvenszer nagyobb sugárterhelésnek teszi ki a szervezetet, mint a mellkasröntgen. Az amerikai Nemzeti Rákkutató Intézet 2007-ben közzé tett becslése szerint 29 ezer jövőbeli daganatos megbetegedés köthető az adott évben elvégzett 72 millió CT-vizsgálathoz - olvasható a ScienceDaily hírportál tanulmányt ismertető összefoglalójában.

A kutatás során a tudósok azt vizsgálták, hogy milyen hatást gyakorol az emberi sejtekre az alacsony sugárterhelés, amely a kardiológiában alkalmazott komputeres tomográfiai vizsgálatok ( Cardio CT és angiográfiás CT) során éri a szervezetet. E vizsgálatok a szív koszorúereinek állapotáról, esetleges szűkületéről, az érfal vastagságáról, a benne található lerakódások típusáról, mértékéről, valamint a szívizom rendellenes működéséről szolgáltatnak információt.

"Keveset tudunk az alacsony sugárterhelés hatásairól, így azt feltételezzük, hogy hatása egyenes arányban van a dózisával. Vizsgálataink során ezért azt szerettük volna kideríteni, hogy valójában mi is történik a sejtek szintjén " - vázolta az elképzeléseket Patricia Nguyen, a tanulmány első szerzője.

A kutatás keretében 67 betegtől vettek vért a kardiológiai CT-vizsgálat előtt és után, majd feltérképezték a páciensek teljes genomját, valamint áramlási citometriai módszerrel határozták meg a sejtek különböző jellemzőit (biomarkereit).

A kardiológiai CT-vizsgálat után megnövekedett a DNS-károsodás és a sejtpusztulás mértéke

A vizsgálati eredmények szerint megnövekedett a DNS-károsodás és a sejtpusztulás mértéke, valamint erősödött a sejtszintű hibajavításért és sejthalálért felelős gének kifejeződése is. Bár a sugárterhelés okozta károsodások jelentős részét a szervezet hibajavító mechanizmusai korrigálták, a sejtek kis hányada elpusztult. Ugyanakkor a legalacsonyabb sugárterhelésnél az átlagos testsúlyú pácienseknél nem mutattak ki DNS-károsodást.

"Eredményeink felvetik annak a lehetőségét, hogy a kardiológiai CT-vizsgálatok DNS-károsodást okozhatnak, ami mutációk kialakulásához vezethet, amennyiben a sérült sejteket nem 'javítja meg', vagy 'szakszerűen' nem iktatja ki a szervezet" - emelték ki a kutatók.

Patricia Nguyen hangoztatta, további vizsgálatokat kell végezni, hogy pontosan megismerjék az alacsony sugárterhelés hatásait. "Teljesen nyilvánvaló, hogy nem mondhatunk le a komputeres tomográfiáról, azonban biztonságosabbá tehetjük a valamiféle védelmet biztosítva a pácienseknek" - tette hozzá Patricia Nguyen.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra