Díjkedvezmény és milliós támogatás a Véradók napján

5 millió forinttal támogatja a K&H Biztosító a Magyar Vöröskereszt munkáját a véradások népszerűsítésében és az azok szervezésével kapcsolatos tájékoztatásban - jelentették be Budapesten.
A biztosító a véradások népszerűsítésével a gyermekkórházak biztonságos vérellátásának biztosításához is hozzájárul, illetve a véradók számára a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjából 10 százalékos kedvezményt adnak - olvasható a két cég közös közleményében.

A Magyar Vöröskereszt egyik kiemelt feladata az önkéntes véradásokkal kapcsolatos tájékoztatás. Évente mintegy félmillió ember véradományára van szükség ahhoz, hogy a műtétekhez, gyógykezelésekhez szükséges vér mindig időben rendelkezésre álljon.

A megállapodás értelmében a biztosító irodáiban helyszínt biztosít véradások megtartásához. "A cég regionális irodahálózata lehetővé teszi, hogy a fővároson kívül - ahol az átlagosnál magasabb a véradási kedv - az ország más városaiban is helyszínt adjunk véradások szervezéséhez" - mondja Luc Cools, a biztosító vezérigazgatója.

A Vöröskereszt 2006-ban indította útjára a vérvételi kamiont, amely mozgó véradó állomásként az ország számos pontján várja a segítőkész embereket.
"A korszerűen és komfortosan felszerelt speciális jármű a véradásszervezés egyik hatékony eszköze. A Magyar Vöröskereszt évente 450-460 ezer donort mozgósít és mintegy tizenegyezer véradást szervez az országban" - mondta el Harrach Gábor a Vöröskereszt kommunikációs vezetője.

A biztosító és a Vöröskereszt együttműködésében kiemelt és különleges elem még a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötő gépjármű-tulajdonosoknak szóló véradók kedvezménye. 10 százalék kedvezményre jogosultak a 2009. évi kötelező felelősségbiztosítás díjából a K&H Biztosító azon ügyfelei, akik 2008. január 1. és 2009. december 31. között legalább kétszer adnak vért, vagy akik a Magyar Vöröskereszt véradó szervezői.
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+13, +18 °C
Minimum:
+1, +6 °C

Hazánkban szerdán délelőtt túlnyomóan derült lesz az ég, csak kevés fátyolfelhő szűrheti a napsütést.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag