Csoki helyett séta!

Már egy tizenöt perces séta is csökkentheti a csokoládé iránti vágyakozásunkat. A tudósok már régóta tudják, hogy a rendszeres mozgás segíthet leküzdeni bizonyos függőségi betegségeket (nikotin-, alkohol- és drogfüggőség), de ez az első kutatás melynek során bizonyították, hogy a módszer az étel iránti vágy csökkentésére is használható.

Az Exeter Egyetem kutatói 25 rendszeres csokoládéfogyasztót kértek fel, hogy három nap csokoládé absztinencia után vagy tegyenek egy rövid 15 perces sétát, vagy pihenjenek egyet, majd utána olyan napi teendőket végezzenek, amelyek általában kiváltják a csokoládé utáni vágyat (pl. szellemi munka).

Az eredmények szerint azok, akik a sétát választották, saját elmondásuk alapján sokkal kevésbé vágytak a csokoládéra, mint azok, akik a pihenés mellett döntöttek. A csokoládé iránti vágy nem csak a séta idejére csökkent, de utána még legalább 10 percig éreztette hatását.

"Valószínűleg az agy jutalomközpontjában lezajló változások felelősek ezért a jelenségért, ez azonban jó hír, hiszen így az evési gondokkal küzdőknek egyszerűbb lehet megbirkózniuk problémájukkal" - nyilatkozta Adrian Taylor professzor.

Korábbi kutatási adatok szerint a nők 97, és a férfiak 68 százalékának vannak bizonyos esetekben falási rohamaik, amikor nagyon hirtelen kívánnak meg valamilyen zsíros vagy cukros ételt, leggyakrabban csokoládét. A csokoládé rengeteg olyan bioaktív anyagot tartalmaz, amelyek jótékonyan befolyásolják kedélyállapotunkat, így a csokoládéra igen könnyű rászokni.

"Nincs azzal semmi baj, ha időnként engedünk a kísértésnek és elmajszolunk egy kis csokoládét, de ha a csokoládéevés szokássá válik, akkor az már komoly gondokat is okozhat" - nyilatkozta Taylor professzor . "Éppen ezért ajánlott a napirendünkbe beiktatni egy kis testmozgást, így ugyanis nem csak általános egészségügyi állapotunkon segíthetünk, de csökkenthetjük a csokoládé utáni vágyunkat is."

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Késő délután melegfronti hatás érezhető, ami a frontérzékenyek számára kellemetlen tünetekkel járhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra