Csalárd klinikák, szervadományozás: az EU újságíródíjának nyertes írásai

Olasz, cseh és dán szerzők nyerték el idén az Európai Unió Egészségügyi Újságírói Díját - jelentette be az Európai Bizottság szerdán.

Az első díjat az olasz Gianluca Ferraris és Ilaria Molinari, a Panorama folyóirat két munkatársa vehette át Reménytolvajok című cikkéért. A pályamű azokra a "klinikákra" hívja fel a figyelmet, amelyek tudományosan megalapozatlan, drága terápiákat kínálnak krónikus betegségben szenvedő, kiszolgáltatott betegeknek.

A második helyezett a cseh Lucie Hásová Truhelková lett, aki Szerető szív vese címmel a szervadományozásról írt cikket. A harmadik díjat a dán Berlingske Tidende munkatársai (Kasper Krogh, Morten Crone, Line Holm Nielsen és Jesper Woldenhof) nyerték Hiba a rendszerben című közös írásukért, amelyben egy apának az egészségügyi rendszer megváltoztatásáért vívott küzdelméről számolnak be.

A díj azoknak az európai újságíróknak a munkáját jutalmazza elismeréssel, akik az egészségügyi ellátással és a betegek jogaival kapcsolatos kérdésekre hívják fel a figyelmet. Idén a tavalyinál 44 százalékkal több, 438 újságíró pályázott a díjra az EU 27 tagállamából.

Nemzeti díjazottként hazánkat a pályázaton Fazekas Erzsébet képviselte, aki a HáziPatika.com külsős szerzője is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra