Céges véradás volt Miskolcon

A nyári vérhiányt enyhítették a napokban Miskolcon. A programot a Robert Bosch Power Tool Kft. kezdeményezte és több mint 100 munkatársa jelent meg. A cég "Életre tervezve" szlogenje különleges értelmet kapott nem is olyan régen. A vállalat ugyanis a Magyar Vöröskereszttel együttműködve véradó napot szervezett, hogy segíthessen. Köztudott, hogy a nyári napokban a vérellátás problémásabb, hiszen ilyenkor sokkal kevesebb ember van adakozó kedvében.

Nem csupán a vérellátó központoknak tett jót ez a miskolci kezdeményezés, hanem a cég dolgozóinak is, hiszen részt vehettek egy 2 napos szűrőprogramon, ami az "Együtt az egészségünkért" nevet kapta. Ezen a prevenciós szűrőnapon - ami ingyenes volt - jelentkezőkön több mint 500, többek közt allergológiai, bőrgyógyászati és fogászati vizsgálatot végeztek el, így ők is megtudhatták, hogyan szolgál az egészségük.

"A vállalat filozófiájában az ember - akár mint munkatársunk, akár mint termékeink felhasználója - kiemelt szerepet kap. Munkatársaink jó egészsége és lojalitása nagymértékben hozzájárul a cég sikeréhez" - mondta el Horváth Attila, a gyár vezérigazgatója. Hozzátette még azt is, hogy a cég tervei között szerepel az évenkénti két véradó nap megszervezése.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra