Bozsek Márk: "az izomzatom sokkal jobb, mint egy átlagos férfinak"

Az Erős Antónia által létrehozott Egy csepp figyelem Alapítvány pénteken Kecskeméten mérte a látogatók egészségi szintjét, és az eseményen jelen volt a Barátok közt sztárja, Bozsek Márk, illetve Erdélyi Mónika is. Mivel mindegyikük Bács-Kiskun megyéből származik, örömmel vettek részt az ECSET (Egy CSEpp Teszt) itteni rendezvényén.

"Sajnos nem túl gyakran jutok el szűrésekre, de most jól jött ki, mert ebben az évben kétszer is megmérettem a szintjeimet - büszkélkedett Erdélyi Mónika. - Szerintem érdemes élni azokkal a lehetőségekkel, ahol mindent egy helyen elvégeznek, ráadásul ingyen, és sorban állás nélkül! Az különösen tetszik, hogy egy szúrás után két eredmény is kiderül: csak egy szúnyogcsípést érzel, és megtudod a koleszterin- és a vércukorszinted is."

A Reggeli műsorvezetője a rendezvényre kislányával, Olívia Johannával érkezett, aki végig édesanyja közelében volt, és öléből nézte végig a történéseket. "Ezután Kiskunhalasra megyünk, anyukám a mai napig ott él, és most nála töltjük a hétvégét" - mondta Mónika.

Bozsek Márk egy barátjával látogatott ki az ECSET-re. "Bár a megyeszékhelytől 10 km-re, Helvécián lakom, kecskemétinek vallom magam, hiszen ide jártam iskolába, és itt vannak a barátaim. Ha csak tehetem, már jövök is a városba, itt érzem magam itthon, itt tudok kikapcsolódni" - vallotta be a Barátok közt Szabolcsa, akinél egyébként az összes felmérés tökéletes eredményt mutatott. "A testösszetétel monitor szerint a súlyom összhangban van a magasságommal, és bevallom, büszke voltam, amikor a szakember azt mondta, hogy az izomzatom sokkal jobb, mint egy átlagos férfinak. Ez ösztökélni fog, hogy folytassam a sportolást!"

A hatalmas hőség ellenére egyébként a kecskeméti lakosok is igen aktívan vettek részt a szűrésen. A szakemberek 6 esetben mértek magas vércukorszintet, 11 esetben magas koleszterinszintet, és 15 látogatónál jelzett a készülék magasabb vérnyomást. Szabálytalan, mozgolódó anyajegyeket 15 látogatónál fedeztek fel, és nekik javasolták a rendszeres ellenőrzést.

Az ECSET országjáró felmérése tovább is folytatódik, a következő állomás Pécs lesz (Kossuth tér), július 23-án. A programsorozat hivatalosan az ötödik Egy csepp Világnapon zárul le, 2010. november 14-én a SYMA Csarnokban, ahol kiderül, melyik megyeszékhely nyeri el az ország "Legegészségesebb városa" díjat.

Az Egy CSEpp Teszt helyszíneiről és időpontjairól a www.egycseppfigyelem.hu -n tájékozódhat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra