Betegség, melyet lovaktól kaphatunk el

Bár a takonykór neve konkrét kórképet takar, minden olyan betegségre használják, amely fokozott orrnyálkahártya-gyulladással, orrfolyással jár.

A takonykór kialakulásáért a Pseudomonas nevű baktérium felelős. Zoonózis, azaz állatra és emberre egyaránt veszélyes betegségről van szó, amely elsősorban a patásokra veszélyes, de több másik állat szervezetében is kimutatták. Róluk kerülhet át az emberekre, ezért főként a patásokkal foglalkozó állatgondozókat veszélyeztette. Bár korábban széles körben előfordult a fertőzés, hazánkban már régóta nem találkoztak vele az orvosok: az utolsó beteget 1952-ben diagnosztizálták. Jelenleg elsősorban Ázsiában, illetve néhány afrikai országban fordulnak elő megbetegedések.

A takonykórt a Pseudomonas mallei okozza, amely egy pálcikaalakú, csilló nélküli Gram-negatív baktérium. Betegségek A-Z rovatunkban mindent megtudhat a kialakulásáról, kezeléséről és a lehetséges szövődményekről!

Savós-nyálkás orrváladék és csomók a bőrön

A legjellemzőbb tünetek az orrnyálkahártya gyulladása, kifekélyesedése és váladékozása, valamint különféle bőrelváltozások is utalhatnak takonykórra. A fertőzés helyén kezdetben gennyes folyamatok indulnak be, amit étvágytalanság, rossz közérzet és láz kísérhet. A betegség nevét legfeltűnőbb tünetéről kapta, fennállásakor ugyanis savós, majd nyálkás-gennyes váladék ürül az orrnyílásból, amelyhez vércsíkok is keverednek. A bőrön, főként a végtagokon tömött csomók, majd ezek szétesése után fekélyek keletkezhetnek, ezek környékén a nyirokerek és a nyirokcsomók megduzzadnak. A bőrelváltozások nem vagy csak nehezen gyógyulnak meg.

A betegség jellegzetes, savós orrváladékkal jár
A betegség jellegzetes, savós orrváladékkal jelentkezik

Mivel Magyarországon már régen nem diagnosztizálták, az orvosok sem fognak gyanakodni a betegségre. Gyanú csak akkor terelődhet rá, ha a beteg kikérdezése során kiderül, hogy olyan területről jött haza, amelyen a takonykór még előfordul, és ott lovak közelében tartózkodott. Fontos, hogy a betegséget időben felismerjék, korai stádiumban ugyanis antibiotikumos kezeléssel sikeresen gyógyítható. A kezelés általában kombinált szulfonamidokkal és tetraciklinekkel történik.

Takonykórral ember csak azokon a területeken fertőződhet meg, ahol ez az állatbetegség még előfordul: Kínában, Mongóliában, Indiában, Délkelet-Ázsia országaiban, egyes afrikai országokban, a Közel-Keleten és Törökország ázsiai területén. Ezeken a helyszíneken különösen ügyelni kell a higiéniára.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra