Bárki automatikusan szervdonorrá válhat

A jövőben minden állampolgár automatikusan szervdonor lesz Hollandiában, hacsak kifejezetten nem tiltakozik ez ellen.

Hogyan és mikor kezdődött a szervátültetés története? Részletek itt.

A hágai parlament felsőháza szűk többséggel hagyta jóvá kedden a kérdéses jogszabályt, amelyet az alsóházban tavaly egyetlen szavazatkülönbséggel fogadtak el. A törvénymódosítást kezdeményező Pia Dijkstra liberális képviselő elmondta, az új rendszer keretében az állampolgároknak ki fognak küldeni egy levelet, amelyre válaszolva közölhetik ellenvetésüket, ennek hiányában azonban mindenki automatikusan bekerül a szervadományozók adatbázisába. Ez utólag bármikor módosítható lesz.

2020-tól minden holland állampolgár szervdonorrá válhat, hacsak nem tiltakozik ellene
2020-tól minden holland állampolgár szervdonorrá válhat, hacsak nem tiltakozik ellene

A módosítás 2020 júliusában lép életbe egy nagyszabású tájékoztatási kampányt követően. Hollandiában eddig külön fel kellett iratkozni a szervdonorok listájára, amit helyi sajtóhírek szerint mindössze a lakosság 40 százaléka tett meg. Az erről nem rendelkező emberek esetében pedig tízből közel hét esetben nem járultak hozzá a rokonok az elhunyt szerveinek átültetéséhez.


Magyarországon - ellentétben a nyugati államok többségével - már régóta a feltételezett beleegyezés rendszere érvényesül a szervek eltávolítása terén, azaz bárkiből lehet szervdonor, ha életében nem tett ez ellen tiltó nyilatkozatot. Erről a jogi lehetőségről azonban sokan egyáltalán nem is tudnak, ami komoly etikai problémákat idézhet elő. Tari Gergely Róbert bioetikus szerint éppen ezért rendkívül fontos lenne a társadalom tájékoztatása a téma kapcsán. Részletek itt.

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+24, +30 °C
Minimum:
+14, +20 °C

Hazánkban kedden délelőtt délen több felhő zavarja a napsütést, a hegyvidékek területén pedig beindul a gomolyfelhő-képződés.

Egészséget befolyásoló hatások:
erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag