Az orvosok nagy része még nincs kész a szolgálatra

Bár hivatalosan mától a hazai egészségügyi ellátórendszer újra normál kapacitással működik, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) alelnöke szerint a valóságban ez nem valószínű, hogy így lesz.

Ahogy arról a Házipatika.com is beszámolt, Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője pénteken jelentette be, hogy június 15-étől nagyrészt visszaáll a hazai egészségügyi rendszer a koronavírus-járvány előtti üzemmódba. Bár időpontot továbbra is kell telefonon előre egyeztetni, már minden szükséges vizsgálatot és műtétet elvégeznek az összes intézményben, a legtöbb kórházban pedig a látogatási tilalmat is feloldották .

A magyar fertőzöttek többsége nő Az eddig regisztrált magyar koronavírus-fertőzöttek 45 százaléka 65 év feletti, 57 százalékuk nő - közölte Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs hétfői tájékoztatóján. Részletek itt .

Ám az, hogy eltörölték a korlátozásokat, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy minden egy csapásra megoldódik. A MOK alelnöke, Álmos Péter az ATV Start című műsorában ma reggel arról beszélt, hogy a kollégáik jelentős része nincs szolgálatra készen. Véleménye szerint még mindig tart a járványhelyzet, ráadásul az orvosok jó része 65 év feletti, vagyis a veszélyeztetett korosztályba tartozik. Egy részüket elbocsátották, más részükkel pedig nem tudnak új szerződést kötni, mert minden ilyen miniszteri engedélyhez kötött - jelentette ki.

Álmos Péter hozzátette, hogy azt nem tudni pontosan, hányan vannak hasonló helyzetben, de nagyságrendileg több száz orvos nem fog tudni most munkába állni. A probléma pedig a háziorvosi és szakorvosi ellátást is érinti.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatarok is kialakulhatnak. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra