Az OEP még tárgyal a Gyermekmentővel

A keddi fővárosi demonstráció után az OEP főigazgatója hajlandó leülni a pécsi Gyermekmentő vezetőjével.

"Bár sok reményt nem látok arra, hogy az OEP a korábbi álláspontján változtasson, így nagy valószínűséggel nem változik meg a mentőinktől megvont finanszírozási státusz sem, viszont annak örülök, hogy kedden délután egy órakor lehetőséget kaptam egy rövid tárgyalásra Major Zoltán főigazgatótól. Az egyeztetésen azt kérem majd a pénztár vezetőjétől, amennyiben megtörténik a tartozásunk rendezése az APEH felé, a mentőautóinkra késlekedés nélkül visszakerülhessen a támogatás" - mondta portálunknak Gyura Barbara , az alapítvány vezetője.

Ez azért fontos a pécsi Gyermekmentő számára, mert amikor egy korábban megkötött finanszírozás leggyakrabban adótartozás miatt törlésre kerül, a hátralék rendezése ellenére is elölről kezdődik az újabb kérelmezéssel együtt járó procedúra, ami viszont akár hónapokig is eltarthat - hangsúlyozta az civil szervezet elnöke.

Mint ismeretes: több hónapos türelmi idő után augusztus elsejétől az OEP úgy határozott, hogy megvonja a finanszírozást a pécsi Szemem Fénye Alapítvány két mentőautójától. Az indoklás az volt, hogy a regionális feladatokat ellátó Gyermekmentő szolgálat a megadott határidőre sem tudta rendezni az APEH felé a több mint tízmillió forintos - elmaradt járulékokból felhalmozott - tartozását.

A tartozás miatt az adóhivatal már áprilisban lefoglalta - igaz csak papíron - az Alapítvány mentőit, s májusig adott haladékot, a tartozás végleges rendezésére. Mindez azt jelentette, ha a tízmilliós hátralékot nem fizetik meg, az adóhatóság a gyakorlatban is érvényesíti majd a foglalást. Az autók elvétele még nem következett be, viszont az OEP a törvényi szabályozásnak megfelelően augusztus elsejétől megvonta az állami finanszírozást.

Sem az OEP, sem az APEH eljárásának jogszerűségét nem vonjuk kétségbe, hiszen a hatóságok csupán a szerint cselekednek, amit számukra a törvény előír. Éppen ezért már eddig is mindent elkövettünk, hogy a hiányzó pénz mielőbb összejöjjön - mondta Gyura Barbara.

Az elmúlt több hónap alatt az alapítvány valóban mindent megpróbált, hogy tartozásait rendezze, ahol tehette, adományokat gyűjtött. Így például júliusban egy kereskedelmi rádió indított számára egy adományvonalat, és augusztus végéig tart a "Két liter üzemanyag ára a gyermekélet szolgálatában" nevű kampányuk is.

A pécsi Alapítvány első komoly adományát négy évvel ezelőtt kapta, ekkor kezdődött el - akkor még csak Baranyában - a tumoros gyermekek kezelésekre szállítása a pécsi Gyermekklinika Onkológiai Centrumába. Azóta a vállalt feladat regionálissá bővült, 14 megye útjait rótták az alapítvány mentőautói. A szállítások a betegek számára teljesen ingyenesek. A pécsi szervezet összegzése szerint az elmúlt három év működése során mintegy négyszázmillió forint értékben látott el a segítő csapat gyermekmentési feladatot.

A majd egy éve tartó kétségbeesett versenyfutás ellenére jelenleg is szállítunk gyermekeket, természetesen saját költségünkön, hiszen az igények folyamatosan érkeznek hozzánk - fogalmazta meg reményeit az elnök.

2007-08-03 11:50

Forrás: Weborvos Erdei Éva

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatar kialakulása sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra