Az Év Védőnője 2008

Vörös Zoltánné, a III. kerületi Vöröskereszt u. 9. szám alatt található Tanácsadó védőnője kapta idén az Év Védőnője elismerést.

További jelentős jelölést kapott, és az Év Védőnője oklevelet szintén átveheti Bujákiné Várhalmi Gizella Sirok (Heves megye), aki több évtizede dolgozik jelenleg nyugdíj mellett védőnőként. Szintén oklevelet kap Bomba Bernadett Mezőkovácsháza (Békés megye), iskolavédőnőként dolgozik, illetve Artner Hajnalka Ágfalva (Győr Sopron megye), aki fiatalos lendülettel végzi munkáját, és szervezi az ikertalálkozót településén. Szintén a legjobbak közé került Kovács Istvánné Sárbogárd (Fejér megye), aki iskolavédőnőként az ifjúság érdekében végzi munkáját, illetve Bozókiné Túróczi Nóra Tápiószele (Pest megye), aki 4 gyermek szülése után tért vissza a pályára, édesanyaként és szakemberként is megbecsült; saját maga által írt mesékkel igyekszik az egészséges életmód ismérveit megismertetni (már óvodáskortól) a gyermekekkel.

Magyarországon az anya-gyermekvédelem hagyományai a XIX. század elejére nyúlnak vissza, a védőnők az emberek életének minden fontos szakaszában jelen vannak.

A Védőnői Szakmai Kollégium 2007-ben kezdeményezte a Védőnők Napja megrendezését. A hagyományteremtő ünnepséget ez évben először 2008. június 13-án tartotta a Védőnői Szakmai Kollégium, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal, a Magyar Védőnők Egyesülete, valamint az Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Védőnői Tagozata közös szervezésben. A kitűzött dátum történelmi jelentőségű, mert 1915. június 13-án alakult meg Budapesten az Újvárosháza közgyűlési termében az Országos Stefánia Szövetség dr. Bárczy István Budapest székesfőváros polgármestere és a Szövetség programtervezetének szerkesztője dr. Madzsar József orvos, szociálpolitikus kezdeményezésére. A szövetség a nevét az alakuló közgyűlésen megjelent gróf Lónyai Elemérné Stefánia hercegasszonyról kapta.

A Védőnők Napja azt is reprezentálja, hogy ez a prevenciós szolgálat közel egy évszázada működik országunkban, mindenki számára elérhető, népegészségügyi feladatokat szem előtt tartó ellátási forma. Ugyanakkor a "védőnőség" hungarikum is mivel ilyen széles feladatkörrel működő szolgálat Európában csak Magyarországon létezik!

A Védőnők Napja alkalmából idén először hirdették meg a pályázatot az Év Védőnője cím elnyeréséért a Magyar Védőnők Egyesülete és a Kismama magazin összefogásában.

A meghirdetők célja az volt, hogy felhívja a társadalom, és az ellátott családok figyelmét azokra, akik a védőnői tevékenységet hivatásszerűen, a gondozottak és a szakma által is elismerten végzik.

Igen aktív volt a családok részvétele a jelölésben: összesen 5364 jelölés érkezett 265 védőnő személyére.

Volt, ahol az egész falu megmozdult, hogy így is kifejezze megelégedettségét a védőnő kolléganő munkájával szemben, és ezzel is köszönetet mondjon áldozatos tevékenységéért.

A szervezők szerint a díjazottaknál jóval többen kaphatnának elismerést, mert rengetegen vannak, akik a jelölést kapott kollégákon kívül is becsületesen, és a legjobb tudásuknak megfelelően végzik a védőnő kollégák munkájukat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra