Az arcüreggyulladást így kerülhetjük el

A téli hónapokban menetrendszerűen megérkeznek a különféle légúti fertőzések, amelyek az éves fertőző betegségek csaknem 40 százalékát teszik ki Magyarországon. A nátha és az influenza egyik gyakori és kellemetlen szövődménye az arcüreggyulladás, ami szinte minden ember életében jelentkezik legalább egyszer, és ami akár krónikussá is válhat.

Az orrjárattal összeköttetésben álló üregek gyulladásos megbetegedését gyakran arcüreggyulladásnak hívjuk. Ennél azonban pontosabb az orvosi megnevezés, az orrmelléküreg-gyulladás, hiszen a gyulladás nemcsak az arcüreget, hanem a többi orrmelléküreget (a homlok- és a rostacsonti üregeket, vagy az úgynevezett iköblöt) is érintheti. Leggyakrabban vírusos felső légúti betegségek szövődményeként alakul ki: az orrmelléküregek nyálkahártyája megduzzad, a kivezető nyílások pedig elzáródnak, így a termelődő nyák nem tud rendesen kiürülni. A pangó váladék bakteriális felülfertőződése okozza a gyulladást.

"Az orrmelléküreg-gyulladás jellemzően a téli hónapok betegsége, de nemcsak a vírusos légúti fertőzések szövődménye lehet, hanem az orrnyálkahártya egyéb gyulladásos állapotaihoz, például allergiához is társulhat. Bizonyos típusai, például a gombás fertőzések gyakran érintik a károsodott immunrendszerű, krónikus betegeket" - ismertette Dr. Kraxner Helga, a Budai Egészségközpont fül-orr-gégész szakorvosa. Hozzátette, a probléma kialakulásának kockázatát növeli az orrjáratok szűkülete, de akár beavatkozások, sérülések is előidézhetik. "Akár 12 hétnél hosszabb ideig elhúzódó, krónikus orrmelléküreg-gyulladás is kialakulhat, amelytől az európai lakosság 11 százaléka szenved. Éppen ezért, ha egy hétnél tovább tartanak a tünetek, mindenképpen érdemes fül-orr-gégész szakorvoshoz fordulni és tanácsot kérni a lehetséges kezelési módokkal kapcsolatban" - emelte ki a szakember.

náthás nő orrot fúj
A nátha és az influenza gyakori szövődménye az arcüreggyulladás.Fotó: Getty Images

Az orrmelléküreg-gyulladás tünetei

Először a felső légúti fertőzés tünetei - vagyis az orrnyálkahártya-duzzanat, a fokozott váladékképződés, a nátha, az orrdugulás, a köhögés és a torokfájdalom - jelentkezik. Bakteriális felülfertőződésre, az orrmelléküregek gyulladására utal az addig híg, vizes orrváladék besűrűsödése, sárgászöld, gennyes jellegűvé válása. Jellemző továbbá az orrlégzési gátoltsága és a szagláscsökkenés. Az arc érintett részei, az orr környéke, a homloktájék és a szem alatti területek nyomásérzékennyé válnak, sőt akár feszítő fejfájás , láz és hidegrázás is jelentkezhet. A diagnózist megerősítheti az orrüreg endoszkópos vizsgálata, valamint szükség esetén képalkotó diagnosztikára is sor kerülhet (orrmelléküreg-CT).

Az orrmelléküregek gyulladása önmagában is fájdalmas, kellemetlen betegség, amit komolyan kell venni, ezért tanácsos mielőbb orvoshoz fordulni vele. Elhanyagolva ugyanis további, veszélyes szövődményekhez vezethet: a gyulladás a környező szövetekre, szervekre is átterjedhet, esetleg a szemüregek vagy az agy irányába húzódhat.

Hogyan kerülhető el és hogyan gyógyítható?

Arcüreggyulladás: ezek az otthoni gyógymódok hatékonyak.

"A náthás, hurutos tünetek, vagyis orrnyálkahártya-gyulladás esetén a legfontosabb, hogy elkerüljük a járatok elzáródását, a váladék pangását, és mindent megtegyünk az orrjáratok átjárhatóságának fenntartásáért, a termelődő orrváladék rendszeres kiürítéséért. Ezt gyakori orrfújással, az orr átmosásával, a duzzadt nyálkahártyát lohasztó, a váladékot lazító orrcseppek/orrsprayk használatával érhetjük el" - hangsúlyozta a doktornő.

Természetes, házi praktikák is segíthetnek a gyulladás csökkentésében és a váladék kiürítésében: ilyen például a melléküregek melegítése borogatással, sópárnával vagy inhalálással. "Azonban a gyógynövények inhalálásával, váladékoldók alkalmazásával legyünk óvatosak. Csak akkor használjuk ezeket, ha nem vagyunk allergiásak az adott növényre (például a kamillára vagy a lándzsás útifűre). Emellett a forrázás veszélye is fennáll forró főzet inhalálása esetén, ezért ajánlott inkább egyéb módszert választani" - figyelmeztetett a szakértő.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra