Álorvosnő gyógyított 13 millió forintért!

Hamis orvosi diplomával dolgozott négy és fél évig egy orvosnő. A nő, aki orvosnak adta ki magát, praktizált kórházban, ügyeletes orvosként is foglalkoztatták. Ezekért a tevékenységekért egyébként több mint tizenhárom és fél millió forintot kapott javadalmazás gyanánt.

A magyar index.hu

A magát orvosnak kiadó 54 éves vádlott 2008-ban jutott hozzá egy hamis orvosi diplomához, amivel 2009-től a Hospinvest Egészségügyi Befektetési Zrt. fenntartásában lévő egri Markhot Ferenc Kórházban mint közalkalmazott, a gasztroenterológiai, belgyógyászati, kardiológiai fekvőbeteg osztályokon a kardiológiai és belgyógyászati szakrendeléseken orvosként dolgozott. 2010 és 2013 között az Agria-Ügyelet Kft.-vel kötött megbízási szerződés alapján Egerben orvosként, illetve ügyeletes orvosként dolgozott.

Jobban hiszünk a női orvosoknak A kimondott szónak hatalma van A diploma tanulsága szerint a vádlott 1996-ban, a franciaországi Toulouse-ban elvégezte az orvosi egyetemet. A vádlott azonban semmikor nem kapott orvosi diplomát, mi több, az oklevél a szokásos formai követelményeknek sem felelt meg.

A vádlott a hamis diplomát Magyarországon az erre illetékes magyar hivatalnál benyújtotta (az ügyészség nem nevezi meg az intézményt), amely azt 2009. január 30-án kelt határozatával a magyarországi általános orvosi oklevéllel egyenértékűnek ismerte el, és feljogosította a kérelmezőt az általános orvosi cím és a doktori cím viselésére - írja az index.hu

A magát orvosnak kiadó 54 éves vádlott, 2008-ban jutott hozzá egy hamis orvosi diplomához

A vádlott egyébként több mint tizenhárom és fél millió forint javadalmazásban részesült a fent elvégzett tevékenységekért.

A Hevesi Járási Ügyészség kuruzslás bűntettével, két rendbeli közokirat-hamisítás bűntettével vádolja a nőt. A vádiratban felfüggesztett börtönbüntetés, valamint pénzbüntetés kiszabására tettek indítványt. Emellett indítványozták az egészségügyi szakképesítést igénylő foglalkozások gyakorlásától történő eltiltást.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra