"Aki idős, az meghal. Más lehetőség itt nincs"

Továbbra is 300 üresen álló háziorvosi és ugyanannyi fogorvosi praxis van. Ahol pedig nincs orvos, ott aki rosszul lesz, az meghal...

Bajt okoznak a betöltetlen praxisok

55 háziorvos és 41 fogorvos pályázott betöltetlen praxisokra az idén - tudta meg az RTL Híradó . Ezeknek az orvosoknak akár 20 millió forintos támogatás jár , cserébe vállalniuk kell, hogy legalább hat évig dolgoznak olyan helyen, ahol hosszú ideje betöltetlen a körzet.

Ennek ellenére továbbra is 300 üresen álló háziorvosi és ugyanannyi fogorvosi praxis van. Az Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozatának elnöke azt mondta, jó ötlet volt a pályázat, de nem elég. A minisztérium szerint a program sikeres.

praxisvásárlás praxis orvoshiány orvoselvándorlás orvosvándorlás háziorvos fogorvos fogorvosi praxis
Bajt okoznak a betöltetlen praxisok

Ahogy arról augusztus végén a Házipatika.com beszámolt, kritikus a hazai alapellátás helyzete , erőteljesen emelkedik ugyanis a tartósan, vagyis legalább fél éve betöltetlen háziorvosi körzetek száma. Évek óta nem volt olyan sok üres praxis, mint most.

Így csábítják külföldre a magyar orvosokat

"Képzelje el, hogy stresszes körülmények között dolgozó diplomás magyarként lehetőséget kap a kivándorlásra egy európai országba. Nem mosogatni hívják, saját szakmájában dolgozhat és fejlődhet. Mindezt úgy, hogy előtte még itthon - élettársával együtt - magas fokon megtanulhatja a helyi nyelvet, és mindketten fizetést is kapnak az intenzív tanfolyam idejére.

Mielőtt elszerződne, még ki is utaztatják egy néhány napos terepszemlére. Gyermekeinek segítenek óvodát, iskolát, a családnak megfelelő lakást találni, emellett állják a külföldre költözés költségeit. Partnerének is besegítenek a munkakeresésbe" - írtuk korábbi cikkünkben , ahol néhány orvos történetén keresztül mutattuk be, miként csábítják el a magyar szakorvosokat a skandináv államok.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra