Ahol az anya a főszereplő

Kell a jó szó, vagy csak a szakértelem számít? Mitől érzik úgy a kismamák, hogy életüket is rábíznák a szülészeten dolgozókra? Az Év Szülészete 2011 szavazás hátteréről, a tapasztalatokról a babaszoba.hu főszerkesztőjével, Bálits Évával beszélgettünk.

A 90-es évek elején hatalmas ellentét volt a nők szabadabb élete és a szülészeten szerzett tapasztalataik között. Míg a mindennapokban egyre többen jelentkeztek felsőoktatási intézménybe, házasodhattak, elválhattak, addig a szülészeteken alárendeltként szerepben találták magukat, ahol gazdagabbak lettek egy gátmetszéssel, és minimális érzéstelenítést kaptak a fájdalomra - kezdi Bálits Éva, a és a Kismama főszerkesztője, akit arról kérdeztünk, miért tartották fontosnak a hazai szülészetek értékelését.

Új megvilágításban a szülőszoba

Még az évtized végén, '99 körül jött egy hullám, ami új szemszögből figyelte a kismamák helyzetét: egyre több konferencián foglalkoztak az alternatívákkal, átvették a nyugati mintákat a szülészetek, ez pedig kíváncsivá tett minket. Érdekelt, hogy hol tartunk ebben a folyamatban, hogy a WHO irányadásainak eleget teszünk-e, a hazai szülészeteken beépítik-e a gyakorlatba azokat a tapasztalatokat, amiket a vezető nyugat-európai és amerikai klinikák már használnak, hiszen az eszközökben, felszereltségben alig volt különbség. A mai napig azt tapasztaljuk, hogy elsőként a főorvosok szemléletében kell, hogy elinduljon a változás, ennek köszönhető, hogy az apák már bemehettek a szülésre, ülve is lehetett szülni, és hogy otthonossá tették a szülőszobákat.

Ez az új, baba-mama-barát szellem 2005-2006 körül elült, az aktivisták elcsendesedtek. Mindenki úgy szült, ahogy el tudta érni, aki bábát tudott fogadni, az azzal, aki orvost fogadott, azzal. Van, akinek ez sorsfordító pillanat, míg mások túl szeretnének rajta lenni, mint egy mandulaműtéten - teszi hozzá Bálits Éva.

És hogy mi a helyzet 2011-ben? Ez kiderül Az Év Szülészete 2011 szavazásból, ahol civil szempontok alapján vizsgáltuk az állami és önkormányzati kórházak szülészeteit. A szavazás lezárása után azt láttuk, hogy a fővárosi kórházak az első tíz helyre nem kerültek be. Elképzelhetőnek tartjuk, hogy vidéken az ismerősi kapcsolatok, az érzelmi kötődések miatt más a megítélés, míg a fővárosi intézményekhez fordulók maximalisták, és már egy kisebb negatív élmény hatására is lepontozták az adott szülészetet (például nem kapta meg a kismama az adott pillanatban szoptatni a babát). Az a tapasztalatunk, hogy 2011-ben máshol vannak a súlypontok, a kismamák több nézetet ismernek: megtalálják az alternatív lehetőségeket, tudnak tájékozódni - ehhez pedig az oldalunkon található intézményekhez rendelt fórumok is segítséget nyújtanak.

Felkészülten várni a pillanatot

Fontos, hogy milyen érzéssel készülünk a nagy pillanatra, hogyan gondolunk rá, bízunk-e a szakemberekben. Ma egyre többen ragaszkodnak ahhoz, hogy olyan női orvosnál szüljenek, akik maguk is édesanyák, hiszen ezek a nők mindkét oldalról megtapasztalták a szülési folyamatot. A nagy pillanatra személy szerint abszolút pozitívan emlékszem vissza - mondja a főszerkesztő. Amikor fehér köpenyben bejött valaki a kórterembe, akkor a bizalom maximumát adtuk az illetőnek, éppen ezért történhetett meg az a vicces eset, hogy megkértem a telefonszerelőt, nézze meg, hány ujjnyira vagyok kitágulva.

Kiderült, ki a 2011-es év szülészete

Hogy kinek szavaztak bizalmat 2011-ben a kismamák, az a szeptember 7-ei ünnepélyes keretek között rendezett díjátadáson derült ki a Magyar Tudományos Akadémián. Íme a dobogósok:

Az összesített nyertesek mellett a babaszoba.hu az egyes kategóriák győzteseit is elismerésben részesítette: szülőszobai ellátásban a nyerte el a kismamák legtöbb szavazatát.

A miskolci intézmény két díjat is hazavihetett, az elismerés jelentőségéről és az 500.000 forintos nyeremény jövőjéről dr. Hardonyi András szülészeti osztályvezető főorvost kérdeztük.

- Jövőre lesz 40 éves a pályafutásom, Miskolcon kezdtem és várhatóan itt is fogom befejezni az aktív szülészeti, nőgyógyászati gyakorlatomat. Számomra ez a díj ennek a munkának a megkoronázása. De természetesen ez nem rólam szól, hanem egy csapatról. Azt mondják, vegyél egy jó csapatot, és a többi magától fog menni - úgy gondolom, hogy ezen az osztályon ez jól egyben van. Az összeget az osztály műszerezettségének, felszereltségének, komfortosításának a fejlesztésére fogjuk fordítani.

A nyerteseknek gratulálunk, a pontszámok és egyéb részletek megtekinthetők oldalon.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A keleti tájakon is gomolyosodik a felhőzet. A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, kevés helyen zivatar is lehet. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős, utóbbinál esetleg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra