Agykárosító az alkalmi részegség

A tizenévesek - különösen a lányok - alkalmankénti lerészegedése károsíthatja agyuk azon területét, amely a memóriával és a térbeli tudatossággal függ össze - idézte kaliforniai kutatók megállapítását a .

A fiatal nők agya különösen érzékeny az alkohol okozta ártalmakra, mert korábban fejlődik, mint a férfiaké.

A teszt során kilencvenöt 16 és 19 év közötti fiatal agyát vizsgálták több amerikai egyetemen. Közülük 27 fiú és 13 lány nyilatkozott úgy, hogy alkalmanként többet iszik négy, illetve öt adag italnál, ez pedig a nagyivás kritériuma a nőknél és a férfiaknál. Ezekkel a fiatalokkal, valamint a felmérésbe bevont 55 nem ivó társukkal (31 fiú, 24 lány) neuropszichológiai teszteket töltettek ki, miközben mágneses rezonanciás készülékkel (MRI) vizsgálták agyuk aktivitását.

A kutatók úgy találták, hogy a térbeli feladatok megoldása közben az alkalmanként ivó lányok néhány agyterületén kisebb volt az aktivitás, mint ugyanazon feladatok végzése közben a nem ivó lányoknál. Ez problémát okozhat vezetés, összetett mozgásokat igénylő sportolás vagy térképhasználat közben is.

Susan Tapert kutatásvezető, a Kaliforniai Egyetem munkatársa hozzátette, hogy az agyi aktivitásban talált különbségek más funkciókat is negatívan érintettek, így a koncentrációt és az úgynevezett munkamemóriát is. Ez utóbbi az elmében meglévő információk használatát takarja, például számok fejben való összeadására, de alapvetően fontos a logikus gondolkozáshoz és az érveléshez is.

A fiatal férfiaknál nem tapasztalták ugyanezt a különbséget.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra